Tatabányán az Árpád Gimnázium felújításához kapcsolódóan egymilliárd forintos beruházással megkezdődött egy új, akkreditált méretű kézilabdacsarnok építése.
A legmodernebb speciális borítást ígérik, a csarnokot délelőtt a gimnazisták használhatják, délután pedig az utánpótlás nevelésben tölthet be szerepet. A létesítmény a tervek szerint alkalmas lesz edzőmérkőzések és kisebb tornák megrendezésére.
A tatabányai sportklubokhoz érkező TAO támogatások jelentős részben ide fognak érkezni, hiszen a tatabányai adófizetők 292 millió forinttal járulnak hozzá a csarnok építéséhez, a Tatabányai SC - akinek a nevén fut a projekt - 53 millió forintot tesz bele, a fennmaradó 620 millió forint pedig a társasági adó helyett ide érkezik.
A beruházást két és fél éve tervezik, az új csarnok felépítése egybeesik az Árpád Gimnázium teljes körű felújításához.
A közel 1500 négyzetméteres létesítmény kiírt közbeszerzésére mindössze 1 (!), azaz EGYETLEN pályázó volt, aki elvileg hét és fél hónapon belül építi fel. Ez a cég a szegedi KÉSZ Építő és Szerelő Zrt., előre gyártott vasbeton elemekből fogja összerakni a csarnokot, amely a gimnázium felől és az utcafrontról egyaránt megközelíthető lesz.
A fotó illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.