A Grundfos Tatabánya Kézilabda Klub idén is 1 millió forinttal támogatja a Szent Borbála Kórház betegeit
A Kék Tigrisek harmadjára álltak a jó ügy mellé és október hónap lévén gyűjtést szerveztek a mellrák megelőzésének jegyében.
Rózsaszín-fehér mezben arattak történelmi győzelmet a Telekom Veszprém csapata ellen és ezzel példaértékű összefogásra, adakozásra inspirálták a csapat szurkolóit, támogatóit.
Matics mester tanítványai a pályán mutatták meg mi az igazi csapatmunka, a támogatóink pedig a pályán kívül tették meg ugyanezt.
Nagy örömünkre szolgál, hogy a Grundfos Tatabánya KC szponzorai, akik javarészt a környékbeli multinacionális vállalatok, szintén csatlakoztak a tigrisekhez és rózsaszín szalagok ellenében adománygyűjtést szerveztek október hónapjában.
Támogatóink gyűjtéséből, partnereink nagylelkű felajánlásaiból, valamint a mezekből befolyó adomány összege 1.150.000 Forint, melyből egymillió forintot idén is a Szent Borbála Kórháznak ajánlunk fel, a Mammográfiai és az Onkológiai osztálynak egyenlő arányban elosztva még a maradék százötvenezer forintot a Betegápolásért Alapítvány Fejér Megyei Szent György Kórháznak.
Névadó szponzorunk, a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. dolgozói a kezdetektől a Kék Tigrisekkel harcolnak, idén pedig a Reckitt Benckieser Tatabánya Kft., az AGC Glass Hungary Kft. Valamint az Europlast Ablak Kft. munkatársai is csatlakoztak a kampányához.
Az említett cégek képviselői az OCI-LIONS elleni EHF kupameccsen jelképesen is átnyújtották az adományt a Szent Borbála Kórház főigazgatójának, Dr. Lőke Jánosnak és orvosigazgatójának, Dr. Dombi Péternek -írja a csapat a Facebook-oldalán.
Nagyon jó látni, hogy a Kék Tigrisek ilyen elkötelezetten támogatják a tatabányai egészséügyet. Gratulálunk!
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.