Még a hétvégén, egy 100 m2 alapterületű egyszintes családi ház egyik helyisége égett szombat este Tatabányán.
A ház tulajdonosai arra értek haza, hogy az egész épület füsttel telítődött, a nappaliban bútorok égtek, az egész épület úszik a koromban. A lakók egyből hívták a 112-es segélyhívó számot, majd ők maguk is megkezdték a tűz oltását. A helyi hivatásos tűzoltói vonultak a tűzesethez, akik légzőkészülékben hatoltak be az épületbe.
Az egység kivitte az izzó bútorokat a lakásból, majd az egész házat átszellőztették. Személyi sérülés nem történt, azonban a ház a tűz miatt lakhatatlanná vált.
A tűzoltók ennek kapcsán is arra hívják fel a figyelmünket, hogy lakástűz bármikor keletkezhet, azonban a téli időszakban ezeknek a tűzeseteknek a száma megnő. A leggyakoribb keletkezési oka ezeknek a tüzeseteknek, a tüzelő-, és fűtőberendezés, a nyílt lángú eszközök nem megfelelő használata, az ágyban történő dohányzás, vagy az elektromos zárlat.
Az elektromosság okozta tüzek többnyire megelőzhetőek, ha a készülékeket – televízió, hűtő, számítógép – használat után nemcsak készenléti állapotba helyezzük, hanem leválasztjuk a hálózatról, hosszabb ideig tartó távollét esetén pedig kihúzzuk a konnektorból.
(katasztrófavédelem)
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.