Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

TATABÁNYÁN IS SOKAT ZABÁLUNK? Magyarország Európa legkövérebb országa!

gyermekkori-koverseg.jpg

A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak - közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) az OECD legfrissebb jelentését idézve.

A magyar felnőtt lakosság több mint kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, tehát három felnőttből kettő kisebb vagy nagyobb testsúlyproblémával küzd.  

Az országos tápláltságiállapot-vizsgálat 2009-es és 2014-es adataiból az is kiderült, hogy nő az elhízás mértéke, egyre több túlsúlyosból lesz elhízott, valamint az elhízás is egyre súlyosabb - tették hozzá. Kitértek arra is: a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 2012-es adatai alapján a társadalombiztosítás az elhízott és túlsúlyos betegek ellátására 207 milliárd forintot fordított. Ez az összeg a teljes egészségügyi alap kiadásainak 11,6 százalékát és a bruttó hazai termék (GDP) 0,73 százalékát jelentette.  

A hírhez az MTI az alábbi grafikont készítette:

elhizasorszagrangsor-mti.jpeg

A Magyar Elhízástudományi Társaság a közleményben az elhízás és szövődményes betegségei megelőzéséért többi között változatos étkezést, kisebb adagokat, több mozgást és 7-8 óra alvást javasol. Az elhízás több mint húszféle szövődményes betegséget okozhat, közülük a leggyakoribbak a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a II-es típusú diabétesz és egyes daganatos megbetegedések. Kezelésének legjobb módja az életmódváltás, súlyos esetben azonban csak gyógyszerrel, műtéttel lehet orvosolni - olvasható a közleményben.

(via greenfo)

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3214300597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása