Tegnap ismét vállalkozott a polgármester a virtuális térben, hogy válaszol a tatabányai polgárok kérdéseire.
Hát ezektől inkább kinyílt a bicska a zsebünkben.
Egy felháborodott olvasónk kérdésekkel fordul a polgármesterhez, hogy ugyan mondja már meg, miért került ennyibe az Árpád gimi felújítása. De kíváncsi volt arra is hogy- mint ahogy fogalmazott- miért kellett használhatatlan új buszmegállókat építeni a városban, miért nem készült el a vasútállomás,és miért nincsenek éjjel-nappal nyitva tartó boltok Tatabányán?
Kapott egy jó kis pakkot Schmidt Csaba, érdekes és sokatmondó, hogy ezek közül csak a vasútállomásra nem reagált, lehet, hogy érezte itt már nem menne sokra az ideológiával.
Az Árpáddal kapcsolatban a következőket válaszolta:
‘Az Árpád Gimnázium felújítására lefolytatott közbeszerzés eredményeként a legalacsonyabb áron ajánlatot tevő vállalkozó ennyiért vállalta a munkát. A projekt keretében, mint Ön is láthatja, teljesen újjá építjük a gimnáziumot, mert számunkra kiemelt jelentőségű gyerekeink jövője, melyhez a korszerű oktatási körülmények biztosítása kiemelten fontos. Az ajánlatok ismeretében dönthettünk volna a műszaki tartalom csökkentése mellett, de nem ezt tettük. Többlet forrást kértünk a fejlesztésre, amit a kormány támogatott.”
Ezt annyira nem értjük, mi az, hogy dönthettek volna a műszaki tartalom csökkentése mellett, az mit jelentett volna pontosan? És ha már eleve tudták, hogy többe fog kerülni, miért nem eleve a nagyobb összeggel kalkuláltak?
A buszmegálló felújítási projektről a következőket tudta mondani a városvezető:
“A buszmegállók felújítására folyamatosan szükség van a városban, most kormányzati támogatással a buszmegállók 1/3-át tudtuk felújítani, bízom benne, hogy a következő években folytatni tudjuk a programot.”
Az a helyzet, hogy sokan bízunk abban, hogy a jelenlegi formájában nem folytatja a város a buszmegállós projektjét. Először is rendesen meg kellene terveztetni azokat a buszmállókat, mert lehet, hogy dizájnosak, csak éppen a céljuknak nem felelnek meg, vannak olyan helyek, például a régi kis Tesco buszmegállója, ahol oldalt lent és fent is hagytak ki részeket, tehát nem teljesen zárt, így nagyobb esőzéskor nem is érdemes beállni a váróba, azzal az erővel az esőben is várhatjuk a buszt. És még lehetne sorolni a remekbeszabott tervezéseket.
De a legpofátlanabb és legcinikusabb választ az éjjel-nappali boltok kérdésében adta a polgármester, mindezt annak fényében, hogy a rendeletük miatt bezárt a Békepipa Sárberekben, és az Unikum Ház ABC-jét is sikerült éjszakára bezáratniuk egy jogi csűrés-csavarást követően.
“Ma is működnek éjjel-nappali boltok a városban. Például a OMV és Lukoil kúton. A lakóövezetben csak akkor engedélyezzük az éjjel nappali nyitva tartást, ha környéken élők is támogatják.”
Ebből is látszik, mennyire semmibe veszi Schmidt Csaba a tatabányai polgárokat és kisvállalkozókat, ha nem tetszik, menjenek a benzinkutakra, ott vannak éjjel-nappali boltok. Szerintünk meg menjen ő.
Sajnáljuk, hogy Schmidt Csaba nem akar normális válaszokat adni az emberek kérdéseire, inkább robot üzemmódba kapcsol és a sablonokat ismételgeti.
kép: Schmidt Csaba Facebook oldala
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.