Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Kezdődik a brutális roham a gumisoknál, de számítsanak változásokra Tatabányán is

kerekcsere-szezon-1-e1522742900295.jpg

A szokottnál korábban kezdődött az idén a téli kerékcsere szezonja, a gumiabroncsok az elmúlt évhez képest csaknem 5 százalékkal drágultak - közölte az Abroncs Kereskedőház az MTI-val.

A közlemény szerint a cég 11 budapesti szervizében már most több mint 70 százalékos a szerelőállások kihasználtsága, és a nagy rohamot a következő hetekre várják.

Pollák Péter, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi és marketingigazgatója a közleményben elmondta, hogy a tavalyinál 20 százalékkal több szerelőállással készülnek a szezonra, mert arra számítanak, hogy a következő hetekben szervizeiket több tízezer autós keresi fel.

Megjegyezte:

az országosan tapasztalható munkaerőhiány miatt biztosan lesznek olyan országrészek, ahol csak jelentős, akár több hetes várakozás után tudják lecseréltetni a nyári gumit az autósok.

A gumiabroncsok az idén mintegy 5 százalékkal drágultak egyrészt a forint folyama, másrészt a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok - szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél árának - újabb világpiaci növekedése miatt. Így két év alatt az áremelkedés egyes termékeknél elérheti a 10 százalékot is - áll a közleményben.

Az 1995-ben alakult Abroncs Kereskedőház Kft. több mint 30 gyártó termékeit forgalmazza, szezonális forgalma eléri a félmillió darabot. A több mint háromszáz szakembernek munkát biztosító cég jelenleg 7 saját tulajdonú kiskereskedelmi telephelyet, 4 bevásárlóközponti abroncsszervizt és két logisztikai raktárbázist üzemeltet.

Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján 2016-ban Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók, ami hétéves rekord volt.

A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint az Abroncs Kereskedőház 2017-ben 25,877 milliárd forintos árbevétel mellett 404 millió forint adózott eredményt ért el, az előző évi 22,396 milliárd forint nettó bevétel és 394,9 millió forint profit után.

atv.hu

 

Fotó: piacespfrofit

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5214270925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása