Ilyet, srácok és csajok szinte már csak a filmhíradókban láthattok.
A Tatabányai Múzeum életmódtörténeti állandó kiállítása visszarepít a szénporos múltba, amikor a konyhában nagymamám ősrégi rádióján hallgatta a Játék és muzsika tíz percben című műsort, kloffolta a rántanivaló húst, közben dúdolta az éppen a műsorban felcsendülő klasszikust.
Jó, mondjuk Wagnert kicsit nehezebb lehetett vagy Bartókot, de akkor is dúdolta. Akkor még ilyen és hasonló műsorokból volt több és rengeteg hallgattak rádiót, többek között a Játék és muzsikát: Aki kérdez Czigány György, aki válaszol YX, bányász Tatabányáról vagy mérnök máshonnan, lényeg a jó minőségű kultúra volt. Na meg a régmúlt Barátok köztje, a Szabó család, ki tudja, tán még most is tart, nem lennék meglepve, bár már nem hallgatok rádiót, elkapott a gyors világ és a technika, sajnos.
És még a hajóvonták találkozására is emlékszem, amit mindig bemondtak, kisgyerekként úgy képzeltem, hogy valami nagy tragédia történik olyankor, bazi nagy hajók ütköznek egymásnak nap mint nap.
Mondjuk hasonló tévét, mint ami a kiállításon van már nem láttam működésben, de emlékszem, hogy dísznek azért meghagyta a nappaliban a család. Milyen jól tették, mennyire szebb volt az akkori formakultúra, a tárgyak sokkal kecsesebbek, emberközelibbek voltak. De a csipkés terítőre a dohányzóasztalon nagyon is emlékszem, na meg az elnyűhetetlen barna vitrines szekrényre is.
A gyerekkor relikviái.
És amikor mentem anyámmal vagy nagymamámmal a közértbe és figyeltem, ahogy darálták a kávét, szállt a finom kávéillat közben meg majszoltam valami finom csokit, hát igen. Ilyenekbe ránt bele ez a kiállítás és annak tárgyai. A csodaszép pénztárgép, amihez hasonló a sarki kisboltba volt, ahol mindig félretették mamáéknak a kiflit, zsömlét vagy a kenyeret, mielőtt elfogyott volna, és még ők nem vitték el a napi adagjukat. Akkor még tudtak erre figyelni az eladók, megvolt a szándék és az akarat.
Egy egész más Tatabánya tűnik fel a múzeumi tárlaton, mintha másik bolygó vagy egy párhuzamos világ tárgyai, emlékei lennének ott. Pedig történeti távlatból nézve nem is volt olyan régen, mikor így nézett ki egy kisbolt belülről, vagy éppen a lakások konyhája, nappalija. Amikor még volt bánya.
Nem azért írom, hogy visszasírjam azokat a kemény éveket, inkább csak, mert a gyerekkort sírom vissza.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
