Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

AZ A TATABÁNYAI PIAC, ahol tudod, honnan veszed meg, amit megeszel!

udvar.jpg

A tudatos vásárlásra való “nevelés”, figyelemfelhívás nagyon nehéz dolog, az emberek  többsége nem szívesen változtat a szokásain, van úgy, hogy esélye sincs változtatni rajta.

Egyik ismerősöm mondta a minap, hogy menjünk le a PIACRA, na most ő a piacon a Gördülő Kosár Bevásárló Közösség Madách Imre út 7-9  címen található központját értette. Már hallottam róluk, mondtam, menjünk, biztosan tudok valami jó sajtot, mézet vagy kolbászt venni, esetleg paprikát, paradicsomot.

Ahogy besétáltunk az udvarra, rögtön elkapott a hangulat, nem csak a lángosostól, hanem a viszonylag kicsi, de otthonos eladótértől. A szép kert és hátul a veteményes csak dobott még egyet az egészen. Olyan húsz- harminc vásárlót láttam nézelődni, válogatni: sokan célzottan jöttek, a múlt héten megrendelt portékát veszik át a termelőktől. Látszik, hogy ismerik egymást, nem először történik meg az üzlet, kis idő múlva jön a következő rendelés, így megy ez itt. Mindenki mosolyog, a sok áru között a barátság illata is érződik a levegőben.

 mezes.jpg

A Gördülő Kosár Bevásárló Közösség lényege, hogy az emberek közvetlenül a termelőtől kapják meg a jó minőségű árut,  és hogy a vevő személyesen találkozzon azzal, akitől a tejet, mézet, húst kapja, meglegyen a kontaktus és a visszacsatolás. Bekerülnek egy közös adatbázisba a rendelések, és úgy jutnak el a termelőkhöz, ki mit kér. E-mailben is lehet leadni rendelést, de átvenni a terméket csak személyesen lehet. A Gördülő megállapodást köt a gazdákkal, utána személyesen kimennek, megnézik, milyen körülmények között folyik a munka, elbeszélgetnek a tulajdonossal, fényképeznek, dokumentálnak.

sajt.jpg

Bevallom, nekem ez nagyon szimpatikus, ők azt is mondják, hogy nem lett volna szabad ennyi multit beengedni a városba, mert egyrészt sokan tönkrementek emiatt, másrészt rengeteg “műanyagot” szabadítottak így az emberekre. Mindannyiunk közös tapasztalta a hatalmas, ugyanolyan színű, de ízetlen paprika,  paradicsom vagy bármilyen gyümölcs, amit ki tudja, mivel kezeltek. Ezt még azok is beismerik, akik az mondják egy ilyen kezdeményezésre, persze, persze, de milyen drága, és inkább megveszik a “műanyagot.”

vet1.jpg

Azért is érdemes eljönni ide, mert még az is kiderülhet, hogy nem minden esetben van ez így, sőt.  Ráadásul, ami nagyon fontos, hogy a vásárlással a környékbeli gazdákat támogatja az ember, ezzel a magyar gazdaságot erősíti. És az eladótól pontos információt kaphat, a termék, hogyan készült, esetleg mivel lett kezelve, ilyenek.

Azt gondolom, hogy ez lenne a jövő útja, a saját érdekünkben mindenféleképpen. Ha én városvezető lennék, biztosan támogatnám, hogy minél több ilyen kezdeményezés legyen a városomban.

És ha arra járnak: Bacsák Szilvia diós-chilis sajtját megkóstolni kötelező!

Gördülőék folyamatosan várják a közösséghez csatlakozókat, amit az gordulokosar.bevasarlokozosseg@gmail.com. e-mail címre küldött regisztrációval tehetnek meg.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7014145029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása