Nemrég a Barackosban jártunk, és ott találtuk ezeket a gyöngyszemeket, amiken egyrészt halálközeli állapotba röhögi magát az ember, másrészt inkább zokog, de nagyon szépen leképezi a társadalom állapotát.
Valószínűleg ezt a két táblát az irónia nagymestere készítette és rakta ki, egy nagyon bölcs figurának képzelem el, mosolygós szemekkel. Ő lehet a tatabányai Yoda, aki e városnak becézett furcsa bolygón osztja az erőt, mint az igét, én már érzem is, hogy velem van, kezem helyén lézerkarddal sétálgatok éppen. A Barackos Yodája semmit nem bíz a véletlenre, áradó bölcsessége okán urakra és prolikra osztja az embereket, mert tudja, mind a két fajta embercsoport hajlamos szétdobálni a szemetet más portája előtt, vagy más lakóhelye környékén. Tehát két üzenetet fogalmazott meg, az első nagyon óvatos, kulturált felszólítással indul: Tisztelt Uram, ez nem szemétdomb. És hogy megtalálja a hangot, szépen tegeződésre vált: A kertedbe szemetelj!
Aztán e tábla mellett nem sokkal van egy karcosabb, gondolom, a proliknak, az egyszerű kannásboros kószáknak is, némi zavarral a sorok között, bár ez is udvariasan indul: Tisztelt munkás,járat, ezt nem igazán értem, de mindegy is, lépjünk túl rajta: A Barackos nem szemétlerakó hely. Te igénytelen barom! Majd zárásként társadalmi összefogásra szólít fel, ami már nem az illegális szemétlerakóknak, hanem a környékbelieknek szól: Kertbarátok fogjunk össze, ne hagyjuk!
És milyen igaza van, harcolni kell a gonosz ellen lépten-nyomon. Mert a viccet félretéve, személy szerint biztos, hogy börtörnbüntetésre ítélném az illegális szemétlerakókat. Ha rajtam múlna, a szemétből építenék nekik cellákat és pár évig bezárnám őket szemét-celláikba. Csak a miheztartás végett.
És igen, fogjanak össze a kint élők. Álljon végre helyre az erő és az egyensúly.
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.