Nemrég is írtunk Schmidt Csabáék hatalmas ötletéről, és már akkor is megdöbbentünk azon, hogy két nap kivételével megszüntetik a közterület-felügyelők éjszakai járőrözését.
Derék polgármesterünk szívlapátnyi magyarázatot is mellékelt tegnap a helyi kormányhű lapban, ahol nem voltak restek megkérdezni erről az ötletről.
A polgármester szerint Tatabánya este vagy éjszaka kihalt, ezért sem kell erőltetni a járőrözést. De most megmondta a városvezető a tutit: különösen kedden éjszaka kihalt a város. Pontosabban kedden hajnali egy órakor nincsenek randalírozók! Ennek örülünk, de ha fél kettőkor lesz a rendbontás az már smafu? Komolyan olyan az egész, mint egy tragikomédia, és ahogy nézem, mi vagyunk benne a főszereplők, egészen pontosan a mi bőrünkre megy a vásár.
És mivel nem jelentkezik a Városrendészetre a kutya sem, aki meg jelentkezik vagy nem alkalmas, vagy megijed a feladattól (sic!), ezért létrehozzák az úgynevezett körzeti megbízotti csoportot, ami választókörzetenként működik, és sokkal több ember kell hozzá. Logikus, nem?
Fontos ehhez hozzátenni, hogy a rendes KMB-sek, vagyis a körzeti megbízottak, a rendőrség keretein belül dolgoznak, annak megfelelő jogosítványokkal, na ez nem ez lesz.
Ez a csoport- itt visszaköszön az 50’-es évek- bizalmi viszonyt fog kialakítani a polgárok és a Városrendészet között. Gratulálunk.
Eljátszottunk a gondolattal, hogy ennyi erővel akkor, miért nem a randalírozók és a városrendészet között építenek ki bizalmat, vigyenek nekik virágot például. Szóval ezek a derék körzeti megbízotti csoporttagok sétálnak majd a körzetükben nappal, és mivel minden bűnöző az éjszakát választja majd bűnözésre, mert tudja, hogy éjszaka nem járőröznek, nem lesz semmi dolguk. Esetleg megfigyelhetik majd a polgárokat, választások előtt agitálhatják egy kicsit a népet? Érdekes, nem? Biztosan nem ezért hozzák létre ezt a csoportot választókörzetenként, á, dehogy!
Bár az is lehet, hogy amolyan 21.századi űttörők módjára, segítenek majd felvinni a szekrényt a tizedikre, csőtöréskor azonnal megkezdik az árokásást, míg a szakemberek kiérnek, sőt meg is hegesztik a csövet, Gizi néninek segítenek a boltból hazavinni a nehéz szatyrot vagy virágot ültetnek a házak elé, ilyenek. És akkor a végleges nevük lehetne majd körzeti Mekk-bízotti csoport.
Még az is lehet, hogy az útfelújításokat is rájuk bízzák, Béláim, a saját körzetetekben, ti fogtok betonozni, ennyi.
Én rájuk bíznám a levelek kihordását is, így a gyanús leveleket el tudnák olvasni, vagy rárepülni a gyanús csomagokra.
Mindenesetre jól fogunk szórakozni. Vagy nem.
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.