A Csóni Tó Büfé Tatabánya egyik viszonyítási pontja, a környék, talán nem túlzás, védjegye. Már akkor is az volt, amikor egyszerű fabódészerű korában, mondhatjuk kamaszkornak, ott állt a Csónakázó-tó szélén, de most aztán igazi felnőttkorba lépett.
Ahogy nézem, költöttek rá rendesen, szépen kiépítettek egy fain vendéglőt a tónál. Barátom, amikor arra kerültünk egyet, meg is jegyezte, pont egy ilyen hely kell ide, a kvázi vízpartra, se több se kevesebb, és milyen igaza van. A hangulat, ami a környékből árad, megfizethetetlen, főleg nálunk, a paneltömbök hazájában. Erre lehet építkezni, és a Csóni Tó Büfé gazdája meg is tette, nagyon helyesen, mondom mintegy magamnak, a rosé fröccsömet iszogatva: Varga Pincészet, rendben van, nagyon is. Megnézem az ételkínálatot, meglepően sok étel közül választhatok, de ha már eljöttem ide, nem is tudom, miért nem jöttem el előbb, nehogy már ne a halászlevet kóstoljam meg. Máshol hallé, ez tájegységenként változik.
Szépen ki is hozzák, a legújabb divat szerint kis bográcsban, ízlésesen, és hát az ízére sem lehet panasz, a barátommal beszélgetünk egy kicsit filozófiáról, kultúráról, és komótosan nyomjuk be a halászlevet, kiélvezzük az ízeket, ha már. Aztán jön az utolsó teszt: presszókávé, cukor nélkül (naná, hogy cukor nélkül), ezen azért véreztek már el helyek, de az is rendben, finom kávé, csinos kis csészében szervírozva.
Akárhogy is, príma vendéglátóhelyet faragtak az egykori fabódéból, ami biztosan több mint büfé. Bár, ha ragaszkodunk a büfé megnevezéshez, azt kívánom, hogy mindenhol ilyen büfék legyenek szerte az országban, és akkor nem lesz semmi baj.
Címlapfotó: Csóni Tó Büfé
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.