“Akkor járunk el helyesen, ha a valóságot is képesek vagyunk hajlítani”- mondotta volt a miniszterelnök a minap, és akkor átszakadt a gát, megvilágosodtam, hogy mi a helyzet.
Ez a valóság-hajlítás a legnagyobb innováció, ami ebben az évszázadban történt szürke életünkben. Sőt, mivel láttam az Utolsó léghajlító című filmet még jobban rá tudok hangolódni a hajlításra. Igazából a polgármestereknek már régen elárulta ezt a titkot a kormányfő, és ők már szorgosan hajlítják a valóságot Tatabányán is. Ezt a meg nem valósult beruházásoknál lehet a legjobban lemodellezni, és bocsánatot kell kérnem, a sok morgolódásért, mondjuk az új vasútállomás vagy a Cifra Palota miatt.
Ugyanis az igazság az, hogy ezek a beruházások, felújítások készen vannak már nagyon régóta, csak a valóság meghajlítása miatt még nem látjuk őket. Meglepetésnek szánják, hogy kicsorduljon a könny a szemünkből, mikor megpillantjuk őket. A baj csak az, hogy a miniszterelnök elfelejtette, hogy a meghajlítás után, ki kell egyenesíteni a valóságot, hogy ne csak a beavatottak lássák, hanem a köznapi emberek is.
Hogy jobban értsék: elkezdték építeni a vasútállomást, csak hogy ne zavarja a munka a városi polgárokat, meghajlították a valóságot a polgármesteri hivatalból. Szépen el is készült, a gyönyörű vasútállomásunk már ott van a meghajlított valóság tetején, már csak ki kell egyenesíteni és akkor azt vesszük észre, hogy hirtelen már ott is a szemünk előtt.
Sőt, igazából minden ígért beruházás készen van, ott vannak egy alternatív valóságban, amíg vissza nem hajlítják a teret. És akkor majd nézünk, mint a moziban, hogy hopp, egyszer csak gyönyörű lett egész Tatabánya.
A fotó illusztráció
Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.