Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

ITT AZ ÚJ TATABÁNYAI BUSZMENETREND! Júliustól indul, a tervek szerint

manualis_tabal.jpg

A következő városi közgyűlésen tárgyalni fogják a T-Busz menetrendjének módosítását, ami július elsejétől léphet érvénybe, már ha megszavazzák, de miért is ne szavaznák meg.

A mostani  menetrendre már a bevezetésekor is nagyon sok panasz volt a városi polgárok részéről, mi is sokat fogalkoztunk ezekkel egy párszor. A következetlenségek nagyon dühítették a tatabányaik nagy részét, sokan fordultak a munkáltatójukhoz, hogy próbáljanak nyomást gyakorolni a városvezetésre, állítólag néhány cég meg is kereste a polgármestert és csapatát.

A cégeken kívül például a Sárberekben lakók közössége, levelet is írt Schmidt Csabának az üggyel kapcsolatban. Természetesen, mint ilyenkor szokás, jöttek a pletyák, hogy márciusban változtatnak, majd az, hogy áprilisban, legalábbis az emberek erről beszéltek, de ezek mind kacsának bizonyultak.

És igen!

Most megtörténik a csoda: július elsejétől változik a menetrend. Az, hogy ez a csoda milyen minőségű lesz, majd csak később kiderülni, reméljük a legjobbakat. Az előterjesztésben, ha jól olvastam, azt írják, hogy figyelembe vették a panaszokat és a személyes megkereséseket, és úgy változtattak a január elsején bevezetett menetrenden.

A menetrend, az előterjesztés szerint, figyelembe veszi a nyári iskolai szünetet is.

Nézzük:

Kertváros és a Kertvárosi lakótelep vonatkozásában a lakók által igényelt menet-, és indulási idő változásokon kívül, megváltoztatják a 8-as járat indulási helyét ésa busz a lakótelepen keresztül közlekedik majd.

Sárberekből a 8-as kiemeltet járatainak módosításával, sárberki betéréssel, az ott lakók átszállás nélkül tudnak eljutni a Sportpálya, Gőzfürdő VII-es telepi temető megállókhoz. Nem is értem, miért nem így volt eddig.

A rugógyári dolgozók, a horgászok és a temetőbe látogatók kéréseinek figyelembevételével átalakítják a 6-os járatcsoport menetrendjét, azt nem részletezik, hogy ezt mit jelent pontosan.

Dózsakert: a 9-es járatot módosítják úgy, hogy a műszakkezdésekhez köthető időpontokban a járat bemegy Dózsakertbe.

A Bánhidai lakótelep és az Erőmű vonatkozásában a 4-es járat délelőtt és délutáni időszakban bemegy a lakótelepre, hogy a lakók átszállás nélkül el tudjanak jutni a Bánhidai rendelőbe. Szerintem, eddig is biztosítani kellett volna az átszállás nélküli eljutást.

Alsógallán a 3-as járat felváltva közlekedik majd a Táncsics út és az Aradi utca között, így az alsógallaiak óránként átszállás nélkül utazhatnak az Újvárosi piac irányába és vissza.

Az Ipari park tekintetében kihasználatlanságra hivatkozva megszüntetik az 50-es járatot, valamint az 51-es járat júliustól nem kanyarodik be az Omega Parkhoz. Az Ipari Parkba közlekedő járatcsoport járatidejét pedig próbálták a műszakkezdésekhez igazítani.

Azt egyébként nem értem, hogy a cégek többsége miért nem indít saját járatokat, amelyekkel a dolgozóit fennakadás nélkül utaztathatja a munkahelyére, ez egyébként kényelmesebb is lenne mindenkinek. Az oké, hogy a cégek nem akarnak erre költeni, de biztos, hogy nem kellene őket rávezetni erre a megoldásra? Hiszen rengeteg erőforrást és plusz pénzt követel meg mostani rendszer a várostól.

És ha már menetrendváltozás lesz, meg új buszmegállók meg utastájékoztatási rendszer, nagyon szép lenne, ha ezek után betartanák a sofőrök a menetidőt, mert sokszor előfordulnak 10-15 perces késések, vagy hogy jóval előbb jön a busz mint kellene.

Kedves olvasóinktól várjuk a bevezetendő menetrenddel kapcsolatos véleményeket is,  természetesen az 

emailcímünkre.

 

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr9714007602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása