Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Tönkreteszik a hazai tankönyvkiadást! Tatabányán is az állami kiadót válassza az ember, ha jót akar magának?

tankonyvkiadas-index-hu.jpg

Néhány magánkiadó május 3-ig mégis benyújtotta a hosszabbítási kérelmet. A magán-tankönyvkiadók utoljára 2013-ban tudtak közismereti tankönyvet engedélyeztetni, azóta csak miniszteri felhívásra nyújthatnak be könyvet. Viszont az állami kiadó (OFI) számára nincs ilyen megkötés, ők bármikor engedélyeztethetnek tankönyveket.

2013 volt a sorsfordító, ugyanis a tankönyvterjesztést államosították és az új tankönyvtörvény pedig gyakorlatilag kizárta a magánkiadókat a piacról, miközben sorra vásárolta föl a tankönyvkiadókat.

Bajban az egyik legnagyobb magán kiadó is, akinek jelenleg 196 tankönyve érhető el a tankönyvjegyzéken, de idén lejár a fentiek szerinti engedélye. Ugyanakkor továbbra is megvásárolhatóak lesznek, csak nem a központi normatíva terhére.

Tehát ha a tanárok és a szülők úgy döntenek, összedobhatják a pénzt a magánkiadós könyvekre, mert a köznevelési törvény alapján a pedagógus joga, hogy megválassza a használni kívánt tankönyveket.

A kiadó igazgatója mégis bizakodó az engedélyek meghosszabbításával kapcsolatban, és bízik az új Nemzeti Alaptantervben is, ami nem a lexikális tudásra helyezi majd a hangsúlyt. A kiadó mindemellett diszkriminatívnak tartja, a külföldi igen borsos árú nyelvkönyvek normatíváját a magyar tankönyvekkel szemben.

További problémát jelent, hogy a pedagógusok a vonatkozó jogszabályokat félreértelmezték és a szeptembertől induló tanévre már nem is adtak le rendelést.

A tankönyvjegyzék a kulcs mindenhez, azon áll, vagy bukik, egy-egy magán-tankönyvkiadó további léte.

index.hu

(kép: index.hu)

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr2413906514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása