Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

KAMPÁNYHÍRADÓ 2018: Kedves tatabányaiak, forduljanak Kósa Lajos MINISZTERHEZ, ha elfogyott a pénzük, amilyen sok esze van, biztosan tud Önöknek szerezni

kosa_24-_hu.jpg

Én istenem, jó istenem, add, hogy engem is megkeressen egy magyar asszony, egy háztartásbeli, és rám bízza a több mint ezerháromszázmilliárd forintnyi örökségét, mert a magyar háztartásbeliek ennyit szoktak örökölni, ugye: ez az összeg több mint az amerikai elnök megtakarítása, csak a miheztartás végett.

Csak kapkodja a fejét az ember a milliárdos Kósa-ügyben, hogy most akkor mi történt, ki mond igazat, vagy egyáltalán, ki rendezte ezt a filmet, mert Oscart neki, de azonnal!

Történt, még 2012-ben, hogy Kósa Lajosnak szólt az egyik régi iskolatársa, hogy egy csengeri hölgy ismerőse hihetetlen összeget fog örökölni és a hölgy az ő segítségét kérte. El is mentek szépen a közjegyzőhöz, ahol el is készült az okirat, amelyben megbízták a Lajost, hogy ezerháromszázmilliárd forintnyi összegben kötvényeket vásároljon a hölgy helyett. A miniszter pénzt vehetett le a számláról, átutalásokat intézhetett, satöbbi. És a Lajos 4 évig nem gyanakodott, hogy itt valami nincsen rendben, nem lepődött meg az összegen, és a közjegyző sem lepődött meg, pedig ez már annyi pénz, hogy rossz kezekbe kerülve állllambiztonsági kockázatot jelenthet.

Biztos, Önöknek is, kedves olvasó, ha nyernének egy nagyobb összeget, azonnal az jutna az eszükbe, hogy Kósa Lajoshoz forduljanak tanácsot kérni. Nem valamelyik  bankhoz fordulnának, mondjuk a Nemzeti Bankhoz, nem az Államkincstárhoz, hanem a Lajoshoz. Ez ugye egy hihető sztori.

Ráadásul a Lajosnak a Honvédelmi és Rendészeti bizottság elnökeként is gyanakodni kellett volna, de nagyon, ekkora lóvé miatt. Tényleg mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de egy ilyen befolyásos embernek, nem illik. De nem csak gyanakodni kellett volna a  stratégiai méretű összeg miatt, hanem valószínűleg jelentenie a titkosszolgálatoknak, hogy gyerekek, nézzetek már utána, mert akkor pénz bíztak rám, hogy a fél államadósságot ki lehetne fizetni belőle. Lajos nem tette. Azért ez nagyon durva: valami nagyon sántít az ügyben. Az sem derült ki rögtön, hogy a Lajos szívességből vagy pénzért volt hülye. Aztán persze jön a csavar, médiaértesülések szerint 800 millió forint ajándékozásáról szóló dokumentumot foglalt hiteles közjegyzői okiratba a Lajos és a csengeri háztartásbeli. Hoppá! Állítólag ezt a pénzt Tudatlan Lajos az édesanyjának kívánta átutalni. Hogy mik vannak!

Több sebből vérzik ez a sztori, ha volt pénzmozgás, ha nem, hatalmas botrány, a rendszerváltás után a legnagyobb, amiről a tényleges igazságot nem tudjuk meg soha, csak találgathatunk. De azért azon el lehet gondolkodni, hogy olyan párt emberei irányítják az országot, akik bedőlnek egy sima trükknek, ha sima volt az a trükk.

Mindenesetre nem lennék meglepve, ha ezek után a magyar emberek, még csekélyke megtakarításukkal is a Lajoshoz fordulnának. Hajrá!

Fotó: 24.hu

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5113738010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása