Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Vészesen leapadt a gázkészlet a hazai tárolókban. Gáz lesz?

gazkeszlet-mno-hu.jpg

Szinte üresek a hazai kereskedelmi földgáztárolók, miközben a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a napokban mégis azt közölte, hogy bőségesek az ország gázkészletei.

A hivatal tájékoztatása alapján csaknem 2,5 milliárd köbméter energiahordozó áll rendelkezésre. Ezzel szemben az együttesen 4,4 milliárd köbméter kapacitású, négy állami tulajdonú tárolóban – a zsanai, a hajdúszoboszlói, a pusztaedericsi és a kardoskúti állomáson – már csak mintegy 650 millió köbméternyi a földgáz. Vagyis a tárolók feltöltöttsége alig 15 százalékos. A szőregiben 1,4 milliárd köbméter a készlet, ebből csupán 1,2 milliárd a különleges vészhelyzetben felhasználható állami tartalék, a többi gázt magáncégek birtokolhatják.

Így a valóságban a tárolókban elérhető mennyiség a vésztartalékokkal együtt is csupán 1,85 milliárd köbméter. Ezért a szakértők talánynak vélik, hol tárolják azt a 2,5 milliárd köbméter gázt, amelyről a MEKH tájékoztatója szólt.

Abban az esetben is, ha a kereskedelmi befogadókban lévő összes földgáz a kormányé lenne, a jelenlegi kitárolási ütem mellett csupán 30 napra lenne elegendő a tartalék – vélik a szakemberek. Így március végére, azaz jóval a fűtési idény vége előtt nullára apadhat a készlet.

Emlékezetes: a kormányzat tavaly sem töltötte fel kellőképpen a tárolókat.  Egyrészt azért tartják kockázatosnak ezt a szakemberek, mert a hideg téli időszakokban akár napi 60-80 millió köbméter gáz is elfogyhat az országban.

A gázkészletek nagyságáról tegnap a parlamenti pártok is vitába kezdtek.

mno.hu

(fotó: mno.hu)

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6513707130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása