Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Délelőtt ellopta a ruhát tatabányai Tesco-ban, amiben délután ismét visszament ugyanoda, akkor lefülelték a nőt.

taska-police-hu.jpg

A tatabányai rendőrök lopás miatt folytattak büntetőeljárást egy szlovák nő ellen.

A gyanú szerint a nő december 16-án reggel 8 óra körül egy tatabányai áruházból ruhaneműket lopott. A termékek csomagolásáról az áruvédelmi eszközöket a próbafülkében, a nála lévő fogóval eltávolította és a ruhákat a táskájába tette. Az eltávolított lopásgátló eszközöket a fülkéből távozva egy szemetesbe dobta, majd távozott. A biztonsági őr csak később észlelte a lopást.

Aznap délután 3 körül a nő ismét megjelent az áruházban, a pénztártól való távozást követően a biztonsági őr őt feltartóztatta és értesítette a rendőrséget.

A járőrök a szlovák állampolgárt a Tatabányai Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nő a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A gyanúsított az elfogásakor az ellopott ruházatot viselte, mely a többi eltulajdonított termékkel együtt a házkutatás során lefoglalásra került.

Az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

(police)

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7713630626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása