Nem mindennapi stílusban, egy bántalmazott kutya szemszögéből írt le egy felháborító történetet a Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat a Facebook-oldalán.
A történet egy alkoholista ember tetteiről szól, aki naponta megverte a kutyáját, a falhoz rugdosta, és egyéb hasonló cselekedeteket követett el ellene. A minap amikor az utcán a járókelők kiabáltak rá a kutya gazdájára a Komáromi úton, már harmadszor csapta mellmagasságból a járdához a kutyáját. A később érkező rendőrök elvették a nőtől a kutyát, és az állatotthonba vitték. Reméljük, állatkínzásért feljelentik, és megkapja méltó büntetését. A jogalkotónak el kellene gondolkodnia azon, hogy ha valaki láthatóan magáról sem tud gondoskodni, esetleg már több hasonló visszajelzést kapott a hatóság az illetőről ilyen ügyben, egyáltalán nem szabadna semmilyen állatot tartania. Persze az érdekes kérdés, hogyan lehet megtiltani az állattartást egy állampolgárnak.
Egyébként a kommentekből kiderül a kutyakínzó nőt jól ismerik a környéken, nem volt titok, hogyan bánik a kutyájával.
A Tappancs Állatotthon a következőket írta:
„Nelli vagyok. 10 éves. Az életem már nagyon régóta szomorú. De nem részletezem nektek, mert ti is csak nagyon elszomorodnátok. Elég talán annyi, hogy a gazdim sosem szeretett. Ha beszélt is hozzám, többnyire összefüggéstelen alkoholgőzös zagyvaság volt. Ütni annál többször ütött. Rúgott. Járdához, falhoz csapkodott. Féltem tőle, rettegtem, de mint hűséges kutyája csendesen remegve követtem őt mindenhova, néha fél napokat állva mellette, amíg alkoholmámorban aludt az utcán valahol vagy trécselt a haverokkal, én vártam étlen-szomjan, hóban-fagyban, tűző napon kitartóan. De mi mást is tehettem volna? Hiszen ha nem a kedve szerint cselekszem, annak mindig megvolt a bűntetése, ütéssel, rúgással, pofozással.... A mai nap is csak egy volt a sok közül. Követtem őt, mentünk Újvárosban a szokott útvonalon, amikor hirtelen megint nekem esett. Pedig nem tettem semmit. De ez mindegy volt. Felemelt és mellmagasságból a járdához csapott. Egyszer, kétszer, a harmadiknàl rákiabáltak jóérzésű emberek... de újra felemelt, majd ahogy zuhantam a föld felé, belém rúgott. Nagyon fájt. Sírtam. Ekkor megállt mellettem egy rendőrautó. Gazdámra kiabáltak, beültették a kocsiba majd odajöttek hozzám. Remegtem, lehajtott fejjel vártam a következő ütést. De ők nem bántottak. Hallottam, hogy telefonáltak a Tappancs Állatotthonnak, a segítségüket kérték és ők azonnal jöttek is. Kedvesen szóltak hozzám, ölbe vettek és orvoshoz vittek. Most a menhelyen vagyok, kiderült hogy 2014. óta nem kaptam oltást, ezért jelenleg karanténidőmet töltöm. Itt mindenki kedves velem, szeretnek, kaptam finomat enni, melegben vagyok. De én nem tudom, mi lesz még velem. Vajon itt maradhatok-e és ha igen, meddig? Mi lesz velem ezek után? Nem akarok újra rettegni, nem akarok több ütést, rúgást, fájdalmat. De vajon remélhetek-e jobb sorsot valaha is?”
Ennek az esetnek is az a tanulsága, hogy ne dugjuk a fejünket, ha bántalmazásról tudunk, kérjünk segítséget, ha egyedül nem boldogulunk és érjük el, hogy a hatóságok foglalkozzanak vele.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
