Egy kedves olvasónk levelét szeretnénk megmutatni Önöknek, amelyben plasztikusan leírja a városi tömegközlekedés fonákjait:
“Tatabányán tömegközlekedéssel utazni egy igazi életérzés, semmihez nem hasonlítható, azt hiszem.
Olyan lepukkant művészfilmes a feeling vagy szocio-horror.
Felszállsz a buszra, mondjuk nem vártál sokat, időben indul, szomorú arcú emberek, gondterhelten süppednek a székekbe. Már aki. A többiek állnak, a kanyarban együtt mozognak, igazi közösségi fitnesz.
A többség megáll az busz első negyedében, a világért sem mozdulna onnan, mintha az életük múlna rajta, ha beljebb mennének, hogy az új felszállók is elférjenek. Vagy parancsot kaptak, hogy eddig és netovább. Te meg furakodsz előre, mit tehetnél, és beleakadsz az emberekbe, egy ötvenes férfi vállába mondjuk, hátranéz, az arcán rajta van minden, visszatükröződik az élet, tuti, hogy a rendszerváltás vesztese, akkor vesztette el az állását, azóta nem vették fel rendes munkahelyre, ő meg, hogy leleplezted (valahogy érti) egy „anyáddal”válaszol.
Nem éri meg visszafordulni és számon kérni, minek. Próbálsz haladni előre, majdnem levered egy öregasszony kalapját, meg a ridiküljét, nem mozdul, néz előre mereven, ki az ablakon.
Egy fiatal pár babakocsival, a férfi azt hiszi, hogy ráléptél az asszony lábára, és odaköpi neked, hogy nem látsz, a kurva anyád. Hiába mondod, hogy nem léptem rá, még egyszer kurva anyádat mond, és emeli a kezét, gondolom, ütne. Hát, nem egy intellektuális típus, ha így viselkedik a buszon, mi lehet otthon. Ha például átmegy a szomszéd reklamálni valamiért, bele se mersz gondolni. A gyerek elkezd sírni, te még figyelmezteted, hogy vigyázzon a szájára, csak a miheztartás végett.
Mész tovább, valahogy, és elengeded a kérdést a füled mellet, mer’ akkor mi lesz? Pár lépés, fiatal gyerek köpködi a szotyolát a tele buszon a lába alá. Ahogy elhaladsz mellette, csigalépésben, abbahagyja, de nem a szégyen miatt. Az új busz sem hatja meg, valószínűleg semmi sem. Jók az új buszok, csak valahogy kisebbek, mint a régiek, bár nem sírod vissza a lukas, kanyarban majdnem széteső járgányokat.
Mire a busz végérbe érsz, ahol salsa tanfolyamot is lehetne rendezni, a többség leszáll. A sofőr véletlenül tudja, merre kell menni, legalább ez megnyugtató. Felszáll egy rongyos arcú öreg néni, valamit kérdezni akar a sofőrtől, de az nem érti, és ordítani kezd vele, hogy majdnem leesnek az új jegykezelők a csövekről. Egy jól öltözött nő, odafordul a nénihez, és nyugodtan megkérdezi, mit szeretne, egy pillanat alatt kiderül, a néni a vasútállomásra menne, rossz buszra szállt szegény.
Egy hajléktalan kinézetű férfi is megérkezik, hatalmas, sáros szatyorral, hát büdös, nem tudod máshogyan mondani. Többen elfordulnak, látom a képzeletbeli orrcsipeszt az orrukon. Lehet, hogy ők is sejtik ez a kis utazás bemutatja, milyen állapotban van a város, hogyan érzik magukat az emberek igazán.”
A kép illusztráció
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
