Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Ön engedné, hogy a gyereke egy tatabányai politikus előtt az utcán térdepeljen?

gyerekek-terdeples-triotv-hu.jpeg

Már egy jó ideje elszaladt a ló a politikusokkal, mégpedig olyan gazos vidékre, ahol a morál fogalma ismeretlen.

A héten egy csepregi polgármester borzolta a kedélyeket azzal, hogy egy utcaátadó ünnepségen gyerekeket térdepeltett szalmára a hidegben. Gondolta ezt az autentikus népszokások jegyében, hát miért nem térdepelt le ő, ha már ennyire nagy híve a műfajnak.

Maga a közszemlén térdeplés is nagyon sötét időket hív elő az emberből, azért egy település első emberének ezt tudnia kellene. Bár a mostani kormány egyfolytában vazallusokat akar képezni még az iskolásokból is, úgy gondolta a polgi, a megalázást nem lehet elég korán kezdeni. És ha a szülők még asszisztáltak is neki, az már komoly társadalmi problémát mutat, és félelmet.

Amúgy sem értem, hogy mit keresnek egy politikai rendezvényen a gyerekek, mert bizony egy sima önkormányzati eseményből is azt csinálnak, van képük hozzá, pláne így a választások előtt. Egymást érik az ilyen-olyan átadók, mert mutatni kell ám, hogy mi vagyunk a faszagyerekek. Tovább megyek: Miért kell minden épület, vagy útátadó ünnepségen ott lenni a politikusnak, miért kell minden pillanatot torz ideológiával mérgezni. Avassa fel, aki megépítette, megtervezte, ha már annyira kell avatni.

De tényleg, hogy tud az az ember reggel a tükörbe nézni, aki nyilvánosan gyerekeket alázott meg. És hogy tudja azt mondani, hogy ezzel semmi baj sincsen, és hogy nem ő rendelte oda őket. Tényleg, ennyire lehet cinikus valaki?

Mennyire hihető, hogy az óvodások éppen beszélgettek egymás között, hogy te, tudtad, hogy utcaátadó van ma, nem megyünk térdepelni egy kicsit? Biztosan örülni fog a polgármester bácsi. De menjünk, szóljunk mindenkinek.

Azt hiszem, a politika ezzel elment a falig. Itt most megálljt kell parancsolni, morálisan mindenképpen.

címlap: triotv.hu

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr4813505829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása