Nagy erőkkel folyik a látogatóközpont és környékének építése a Turul emlékműnél.
A főépítész állásfoglalásából az derül ki, hogy a tervezés elején komoly gondok adódhattak bizonyos elképzelésekkel. Damokos László Tatabánya főépítésze azt írja, hogy örül, hogy a roppant nyomasztó 30 piknikhely (ami szerinte olyan lett volna, akár egy panelrengeteg) helyett átgondolták és 10 lesz, amit üdvözöl, ráadásul a játszótér sem az eredetileg tervezett eldugott helyre kerül, hanem a tisztás mellé, a tűzrakó-piknikelő hely közelébe, így, mint írja “ az anyukák egyszerre tudják felügyelni gyermekeiket és a gulyáslevest is.”
Amit viszont joggal kifogásol, hogy az étterem terasza csak a parkolóra néz, és a tervek szerint térkővel lesz lefedve. Tehát a város látképéből semmit nem láthatnak majd a vendégek, ami ugye nem a legjobb megoldás szerintünk sem. Lehet, hogy azért tervezték így az épületet, mert arra gondoltak, hogy mire felépül, már akkora szemétdombok lesznek a városban, hogy zavarná a kilátást, így került a másik oldalra a terasz.
Ami viszont még durvább a véleményezésben, hogy a szobornál tervezett leesést gátló korlát nem elegendő: “ A megoldás biztonságos mellvédként nem fogadható el, de a hely szellemiségéhez illeszkedve mégis a figyelmet erősen felkeltve veszély jelzésre elegendő”-fogalmaz a dokumentum. Ezen még a kivitelezőknek erősen gondolkodniuk kell, mert a legfontosabb az emberek biztonsága.
A tervek egyébként mint Önök is láthatják, nagyon szépek, mind az ülőkavics, mind a rongálás biztos pad nagyon jó gondolat. Lesz még plusz két vasalt hegymászó út is, amelyeket a gyerekek is biztonságosan használhatnak majd. Ami nem derül egyik dokumentumból sem, hogy mi lesz a Turulhoz vezető lépcsővel, vagy csak elkerülte a figyelmünket, mert azt mindképpen fel kell újítani, ha komolyan gondoljuk az idegenforgalmat.
És arra még mindig nincs koncepció, hogyan fogják a városban tartani az ide látogató turistákat, hogy ne menjenek egyből Tatára tovább, amikor Tatabánya ennyire szemetes, a tömegközlekedés sem a legjobb. A tényleg szép Gerecse-kapuja projekt sikeréhez pedig ez is nagyban hozzátartozik.
képek: az ajánlati kiírásból származnak
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.