A T-Busz körüli érdekességekkel már bőven foglalkoztunk, de mindig tudnak nekünk meglepetéseket okozni. De tényleg!
Közérdekű adatkérésünkre a T-Szol elküldte, hogy több telket vásárolt a T-Busz részére, hogy minél sikeresebb legyen a szolgáltatás, még 2016. márciusában 140 millióért. Az eladó, a Somogyi Gyula vezette XXL kft volt.
Ráadásul a T-Busz leendő telephelyének a tereprendezésére, előkészítésére utána elköltöttek 132 millió forintot is, gondolhatnánk komoly dolgok vannak készülőben. Legutóbbi ülésén a képviselőtestület tárgyalta a T-Busz kft-vel kötendő közszolgáltatási szerződést, azonban ezeket a területeket kihagyták a helyi tömegközlekedésről szóló előterjesztésből? Ezt nem értjük, ennyire jól élünk?
Tehát elporoltak több, mint NEGYED MILLIÁRDOT, és az eredmény egyelőre semmi!
Azért reméljük, az új menetrend anomáliáival profibban foglalkoznak majd, mert még friss és ropogós a menetrend, de a tatabányai polgárok nagy százaléka fel van háborodva, mondván rosszabb lesz, mint a régi, ami azért nem semmi negatív teljesítmény. Nekünk az ipari parkban dolgozók írtak, miszerint nem tudnak rendesen munkába járni majd. Kíváncsiak leszünk, léptek-e már vagy lépnek-e a jövőben ez ügyben valamit. Úgy látszik, nem sikerült a polgárok javaslatait jó beépíteni a 2018-as menetrendbe.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.