A Komárom – Esztergom Megyei Kormányhivatal az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan, idén is megrendezi a pályaválasztási kiállítást, ami a nagy érdeklődés miatt csütörtöktől szombatig várja a látogatókat Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokban.
A kiállítás egyre bővülő szakmai programjával lehetőséget teremt a 7-8. osztályos tanulók döntéshez szükséges ismereteinek bővítésére, a szakmaválasztásban őket segítő pedagógusok pályaorientációhoz kötődő tapasztalatcseréjére.
A rendezvényen közel 60 kiállító várja elsősorban a végzős általános iskolásokat, akik közül több mint 2600 fő részére térítésmentes utaztatást biztosít a kormányhivatal. A három nap alatt bemutatkoznak a térség középfokú köznevelési intézményei, valamint olyan civil és önkormányzati szervezetek, melyek kapcsolódnak a pályaorientációs szolgáltatások megyei rendszeréhez. A kiállítók listája itt megtekinthető:
A kiállítói standokon a fiatalok és kísérőik közvetlenül az intézmények pedagógusaitól és diákjaitól szerezhetnek információt a középiskolák képzési lehetőségeiről, az iskola életéről, rendjéről, szellemiségéről.
A kiállításon a diákok térítésmentes szolgáltatásokat vehetnek igénybe, így pályaválasztási teszteket tölthetnek ki, részt vehetnek pályaválasztáshoz kötődő pszichológiai szaktanácsadáson, de kipróbálhatják ügyességüket több szakma követelményeit is megjelenítő szakmaszimulátor segítségével.
A rendezvény nem kizárólag a fiatalok, hanem a döntéseiket támogató, pályaorientáció iránt érdeklődő szakemberek igényeit is igyekszik kielégíteni. A kiállítás első napjára szervezett fórum előadásai a szakképzés rendszerének változását, a szakképzési centrumok működési tapasztalatait és az általános iskolában folytatott pályaorientációs tevékenységek lehetőségeit is érintik.
Az érdeklődők idén is jelentkezhetnek szervezett üzemlátogatásra („szakma-túrára”) annak érdekében, hogy valós üzemi körülmények között, a gyakorlatban is láthassák a termelés menetét, az egyes foglalkozások jellemző feladatait, eszközeit és munkakörülményeit.
Évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a szombati Családi Nap, melynek keretében nem csak továbbtanulni vágyó fiatalokat, de az őket támogató szülőket, gondviselőket is várják. Idén gyermeksarokkal is készültek, ahol a szülők kíséretében a kistestvérek is kedvüket lelhetik a játékokban és színezőkben.
A kiállító középiskolás diákok a rendezvény alatt kulturális műsorokkal mutatkoznak be, többek között látható lesz artista,- és divatbemutató, zenés-táncos show műsor, ének és kórusmű előadás, valamint különböző sportbemutatók -írja a városi honlap.
Címlapfotó: izesborokhaza.hu
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.