Egy irodalmi babérokra törő olvasónk levelét szeretnénk megosztani Önökkel.
“Ahogy kiléptem a hetedik emeleti ajtón és megnyomtam a lift gombját, még azt tervezgettem, hogyan fogom a nap hátralévő részét úgy eltölteni, hogy semmiképpen ne tegyek semmi fontosat, vagy sürgőset. A laza séta után egy könnyen feledhető, internetről letöltött c- kategóriás filmen való bambulás tűnt a legjobb ötletnek.
A lift recsegve-ropogva megindult a mélybe. Nem akadt társ az alászálláshoz, pedig kedvenc időtöltésem másokkal együtt utazni a liftben. Néha a „Véletlenül se nézzünk a másikra, de akkor hová?” játékba bonyolódunk bele. Máskor viszont boldogan örömködök, hogy ismét egy irányba utazunk. Ilyenkor utastársam megdöbbent arca órákra elegendő vidámságra ad okot.
Most egyedül suhantam alá. A negyedik emelet körül halottam először a csilingelő sikolyt. Kétségtelenül egy női kiáltás terjedt a lépcsőházban tova. Először a harmadikon lakó kikapós Borikára gondoltam, aki gyakran adott ki magából hasonló hangokat, ha Gáspár, a férjeura éppen az utakat járta a kamionjával. Ilyenkor érkezett látogatóba a jóképű Béla, és igen a sikolyok is ugyanekkor hullámzottak a harmadik környékén. Sem Bélától sem Borikától nem sajnáltam ezt a kis örömet, a sikkantások pedig életet, mosolyt varázsoltak a kilencvenéves Matild néni arcára is a szomszédban. Hja, az emlékek….
Sajnos egy este jardok érkeztek ketten…illetve inkább másfelen. Hiszen a 150 centis, pisztolyostul negyven kilós rendőrlányt teljes jardnak nyilvánítani mégse lehetne. Béla sem vette komolyra a dolgot, mert Borika lakásából kipattanva, elsöpörte nem csupán a pöttömöt, de a másik, méretesebb rend őrét is, és világgá futott. Biztosan jó messzire, mert Borika azóta egyszer sem sikongatott az bizonyos.
A földszinten, a liftből kilépve már teljesen érhető volt a jajveszékelés:
- Segítség! Jöjjön valaki! Segítsenek! Jajjajajaj! Itt vagyok a pincében!
Ajnye, ez már komoly! Valaki bajban van az alagsorban! Mint hős szamuráj rontottam a poros mélybe a kétségbeesett hölgyemény megmentésére. A tetthelyre érkezve fura kép fogadott: Erika, az ötödiken lakozó csinoska szőke, mindenféle limlomok, dobozok közepette, egy avíttas komód tetején sikoltozott, láthatóan a borzalomnak minden fázisát egyidejűleg megélve.
Ahogy meglátott, máris elterült orcáján a boldogság, hogy lám-lám végre őt is megmenti egy hős a sárkánytól, vagy mitől. Körül is lestem behúzott nyakkal, hogy hol az ellen, mert valljuk be őszintén, Erika azért annyira nem csinos, hogy egy túlméretes sárkányt is bevállalnék érte.
De a meglepetés ekkor ért igazán: A földön egy hatalmas, ősöreg, őszülő patkány ücsörgött. Látható élvezettel nézte Erika mutatványát a komód tetején. A sikolyok sem hatották meg. Persze lehet, süket volt már az öreg, így nem is hallotta. Követtem a példáját és én is, Erika produkciójára figyelve ismét. A sikolyok elhaltak és helyükbe némi méltatlankodással vegyes kérlelés lépett irányomba, miszerint rögvest pusztítsam el ezt a borzalmas vadállatot….és persze mentsem ki szorult helyzetéből.
…Csakhogy nekem ez a patkány felettébb szimpatikus volt!
Gombszemei értelemet és sok-sok év bölcsességét, vidámságát sugározták felém. Biztosan nagyot hahotázott volna, ha tudna hahotázni. De a kaján vigyor istenuccse ott volt a bajsza alatt. Rokonszenvet, barátságot éreztem iránta! Néztünk egymás szemébe……. szavak nélküli beszélgetés volt ez múltról, jelenről, örömről, bánatról, ilyesmikről. Igen, barátok lettünk abban a pillanatban, értettük egymást
Aztán a varázs elmúlt, a patkány grimaszolva, kimért léptekkel elvonult a lom alá, talán egyenesen a csatornába. Én pedig leemeltem az addigra már aléltan pihegő nőszemélyt a komódról és talpra állítottam. Éreztem is némi méltatlankodást: Mégis miféle hős az, aki nem a karjában viszi ki a veszélyből a királylányt? ( vagy micsodát…). Így aztán nem is lett romantikus folytatása az esetnek, csak a Facebook-on terjesztette hős híremet egy darabig
Azóta többször jártam lenn a pincében. A barátomat kerestem, de nem találkoztunk többet. Persze, ha látta a face-re feltett hazugságot (mármint a győzelmemet felette), akkor nem is csodálkozom ezen. Én is haragudnék a helyében.”
Címlapfotó: 24.hu
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
