Mint arról már írtunk nemrég, életbe lépett egy önkormányzati rendelet október 1-től, amely a tömbházban élő tatabányai polgárokat érinti, de kőkeményen.
Eddig, mindenki egyedileg szerződött a hulladékszállítási-szolgáltatást végző Vértes Vidéke céggel. Az életbelépő változások szerint, ezután a számlát, szerződést a társasház nevére állítja ki, köti meg a szemetes cég.
Önmagában a rendelet-változás jogosságát lehet vitatni illetve egyetérteni vele, de jelen pillanatban végrehajthatósággal vannak problémák, azt kellene megoldani.
Ezért az alábbi kérdéseket juttattuk el több, mint 2 hete Tatabánya város jegyzőjéhez, Dr. Benkovics Gergelyhez:
“Segítségét kérem az október 1-én hatályba lépett hulladék-rendelettel kapcsolatosan.
A módosulás kapcsán a tömbházakban lakók esetén a hulladék-szállítási szerződést a társasházaknak kell fizetniük ezek után tudomásunk szerint.
A társasházak közgyűlései lezajlottak már törvény szerint, így a közös költségek meghatározásra kerültek, vagyis a hulladék-szállítási díjakra nem került fedezet biztosításra.
Ebben az esetben mi a teendő? Miből fizetik a társasházak?
Egyéni szerződéseket a Vértes Vidéke tájékoztatása szerint nem kötnek, így az új lakók hogyan fizetnek díjat, amikor fix a tásasházak által elfogadott közös költség?
Amennyiben a társasházaknak ebből behajtani való követelése keletkezik, ki fogja az esetleges jogi költséget állni?
Az egyéni szerződéseket tudomásunk szerint nem mondta fel a szolgáltató, így a lakók hogyan tudnak szabályosan fizetni, hiszen mint fentebb írtunk, a közös költségbe ez a díjtétel nem került belekalkulálásra?
Előre is köszönöm minél gyorsabb válaszait, hiszen ez a kérdés Tatabányán tízezreket érint.”
Közben, többször kerestük telefonon a jegyzőt, a mai napon immár negyedszer, mindannyiszor jelezvén, hogy elég sürgős lenne.
Gondoltuk, hogy a polgármester miatt nem mer válaszolni, ezért kerestük hivatalos helyeken, hátha valahol választ lelünk ezekre a kérdésekre, de az önkormányzat oldalán sincs erre vonatkozóan érdemi információ.
Ha megkapjuk a válaszokat, akkor frissítünk!
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.