Tatabánya önkormányzata idén is segítséget nyújt a Jászai Mari Színház, Népház előadásainak látogatásához.
A tatabányai fiatalok a Latinovits-, a közintézményekben dolgozók és a nyugdíjasok a Tolnay- és Bánffy-, az önkormányzati cégek szervezetében dolgozók pedig a Karády-bérletre kérhetnek vissza nem térítendő támogatást-írja a városi honlap.
Bánffy- és Tolnay-bérlet
Vissza nem térítendő támogatás biztosítása a tatabányai közintézményekben dolgozók munkahelyi közösségeinek erősítéséhez, színházi élményeik gazdagításához való hozzájárulás, valamint támogatás biztosítása a tatabányai nyugdíjas klubok, közösségek és a tatabányai öregségi nyugdíjkorhatárt elért nyugdíjasok részvételével megvalósuló közösségi művészeti élményhez, hozzájárulás nyújtása a Jászai Mari Színház, Népház 2017/2018 évad 6 előadásból álló felnőtt bérletsorozatának (Bánffy, illetve Tolnay Bérlet) látogatásához.
Karády-bérlet
A pályázat célja vissza nem térítendő támogatás biztosítása a tatabányai önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok szervezeteiben dolgozók részvételével megvalósuló közösségi művészeti élményhez, hozzájárulás nyújtása a Jászai Mari Színház, Népház 2017/2018 évad 6 előadásból álló (Karády) bérletsorozatának látogatásához.
Latinovits-bérlet
A pályázat célja vissza nem térítendő támogatás biztosítása a tatabányai iskolai és civil ifjúsági közösséginek erősítéséhez, a 14-19 éves fiatalok színházi élményeinek gazdagításához, hozzájárulás nyújtása a Jászai Mari Színház, Népház 2017/2018 évad ifjúsági (Latinovits) bérletsorozatának látogatásához.
A részletes pályázati kiírások és a szükséges dokumentumok a linkre kattintva érhetőek el.
A pályázatok benyújtási határideje: 2017. szeptember 10..
Címlapfotó: Jászai Mari Színház
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.