Több százezer forinttal verte át áldozatát a tatabányai szélhámos nő.
A nő 2015 szeptemberében az interneten ismerkedett egy külföldi férfival, találkoztak, majd a férfi hazautazott. A nő ezt követően azt hazudta, hogy ikrekkel terhes, ennek elhitetésére ultrahang felvételeket, leleteket küldött a férfinak, és tőle havi rendszerességgel pénzt kért.
A nő később azt hazudta, hogy a gyermekek megszülettek, róluk fényképeket is küldött. Az elkövető azonban nem volt terhes, és gyermekei sem születtek.
A becsapott férfi azonban mindezt elhitte, ezért többször utalt a nőnek pénzt a gyermekek tartására, illetve egy alkalommal még egy iker babakocsit is küldött neki. Az elkövető a pénzt felvette és elköltötte, 215 ezer forintot, amikor a csalás kiderült.
A Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kisebb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás vétsége miatt emelt vádat egy 41 éves tatabányai nővel szemben.
A nő büntetőjogi felelősségéről a Tatabányai Járásbíróság dönt.
írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com
Követed már a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.