Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

Hónapokra bezár az Interspar!

interspar-zarva.jpg

Novemberben fog újra nyitni, egy kis ránc felvarrást hajtanak végre a jelenlegi épületen kívül és belül. Röviden a tervekről kívül és belül.

Gondoltuk, hogy egy ekkora cég fordít némi gondot a kommunikációra, de kerestük a neten és elmentünk személyesen az áruházba, nem találtunk semmilyen információt erről a cégnél.

Reméljük a pénztárosokkal is közölnek némi infót, mert ottjártunkkor csak annyit tudott mondani, hogy holnap, azaz 3-án lesz tájékoztató, hogy mi lesz velük.

interspar-tb_lab5_001.jpg

interspar-tb_lab5_002.jpg

Megtaláltuk a LAB5 Építésziroda oldalán az Intersparos terveket, így ebből megosztunk egy rövid összefoglalót Önökkel:

Célja egy olyan épület, mely jól érvényesül a forgalmas autóút felől, és a közelből nézve is, ráadásul alkalmazkodik a kialakult környező épületek alkotta laza beépítéséhez, téglaburkolatos homlokzataihoz.

A helyi szabályozás nem teszi lehetővé a fém és műanyag burkolatok alkalmazását.  

A szomszédos épületek túlnyomó többsége téglaburkolatos, így a városi környezetbe is jól illeszkedik a vékony lapka-téglákkal burkolat felület.  

A dinamikus és nagyvonalú geometrikus formára kerülő, apró, mozaikos megjelenésű, rusztikus felületű tégla burkolat egyfajta érdekes kontrasztot képez az eredeti modern tömeggel.

interspar-tb_lab5_004.jpg

Éjszakai kép

Nemcsak éjszaka, hanem a szürke téli hónapokban is fontos tényező az éjszakai világítási kép. Az üvegfelület meglévő csomóponti kialakítása egyszerű lehetőséget ad a rejtett világítás alkalmazására, mely a felület mindhárom oldalát megkeretezi, és a kapcsolódó téglafelületet súrlófénnyel világítja meg, felerősítve rusztikus felületét. A rámpa mögötti vörös falat is megvilágítjuk, így az éjszaki képen nem egy sötét üvegfelület látszik, hanem a cég arculati eleme. Ez a felület, kiemelt eseményekkor, időjárástól védetten díszlettel felruházható (pl. karácsonyi hangulat).

Kerestük természetesen a céget is, ha kapunk a fentiektől jelentősen új információkat, akkor természetesen azt megosztjuk Önökkel.

 

írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit:boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7412635987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása