A kormány szerint minden a legnagyobb rendben, de az egészségügyben dolgozóknak más a tapasztalatuk.
A legutóbbi jogszabály változtatásnál adtak még egy kis haladékot, de szeptember 15-ig mindenképpen kötelezővé tette a kormány az egészségügyi dolgozóknak a koronavírus elleni védőoltást. Aki nem hajlandó erre – hacsak nincs orvosi igazolása -, azonnali felmondással, végkielégítés nélkül távozhat október végéig a rendszerből. A RTL Klub Híradójának összefoglalója szerint nemrég Novák Katalin családügyi miniszter még arról beszélt, hogy magas az egészségügyben dolgozók átoltottsága, és elenyésző azok száma, akik nem vették fel a vakcinát.
A híradó megkérdezte a Független Egészségügyi Szakszervezet elnökét Soós Adriannát is erről, aki elmondta 2-3 ezren is lehetnek olyanok, akik nincsenek beoltva, ezért elvileg kiesnek az ellátórendszerből. Szerinte ne csak orvosokra, ápolókra gondoljunk, hanem asszisztensekre, műtősökre, vagy éppen takarítókra és karbantartókra, vagy akár a háttérben dolgozókra. Tudomása szerint a kisebb intézményekben 5-10 főt érhet el az elbocsátottak száma, a nagyobbakban 15-80 közé teszik ezt a számot. Soós szerint közel kétszáz intézményt érint a probléma.
A híradónak nyilatkozott Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke is, aki szerint annyira feszített a rendszer, hogy 10-20 ember kiesése már komoly fennakadásokat okozhat lehetnek az ellátásban, annyira munkaerőhiányos az ágazat.
A kereskedelmi csatorna megkereste a minisztériumot, de ismmét azt írták a csatornának, az ellátás nincs veszélyben.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.