Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

POLOSKA INVÁZIÓ A TATABÁNYAI LAKÁSOKBAN IS: csábító a porszívó, de azzal inkább ne!

poloska-zold-agrarszektor-hu.jpg

Néhány éve jelentek csak meg Magyarországon, és máris ijesztő számban vették ostrom alá a házakat a poloskák. Hogyan védekezzünk ellenük?

Ahogy az ősz télbe fordul és a hőmérséklet a fagypont felé közeledik, úgy a kinti élőlények is egyre nagyobb számban keresnek menedéket. Sok háztartásban már évek óta visszatérő vendégnek számítanak ilyenkor a poloskák, amelyek jellemzően október első felétől kezdenek behúzódni a lakóépületekbe. Az Agrárszektor összegyűjtött néhány fontos tudnivalót a kártevőkről.

Bár Magyarországon az elmúlt években elsősorban az észak-afrikai eredetű zöld vándorpoloska okozott nagyobb gondot a háztartásokban, idén már az ázsiai márványpoloskák szaporodtak el nagyobb számban. Az állat a 2000-es évek elején kerülhetett be Európába, Magyarországon azonban csak 2013-ban azonosították az első példányokat. Polifág faj, vagyis nagyon sokféle táplálékot elfogyaszt: már száznál is több növényen figyelték meg a táplálkozásukat (paradicsom-, málna- és szederbokrokon, körtefán vagy paprikaültetvényen). Június végétől szeptemberig rakja le a tojásait, melyekből augusztus végétől fejlődik ki az új nemzedék.

Mivel az állat itt nem őshonos, természetes ellensége is elsősorban Ázsiában és Észak-Amerikában van. Biológiai védekezésként a fürkészdarazsak bizonyos fajtái felhasználhatóak ellenük, de ez inkább csak üvegházi körülmények között működik. A mezőgazdaságban és a kiskertekben használatos rovarölő szerek mindegyike végez a kártevővel, de a paradicsomtőkéket sűrű szövésű hálóval is védeni lehet.

Számos házi praktika ismert a poloskák távol tartására a szódabikarbónától az ecetes vízig, biztosabb védelmet azonban csak a fizikai akadályok jelenthetnek. A megfelelő nyílászárók és a jól záró szúnyoghálók kívül tartják a poloskákat, utóbbiakat október végéig nem is tanácsos leszedni. Az őszi ablakpucolást érdemes egy kicsit későbbre halasztani, hiszen a nyitott ablakon gyorsan betalálnak az állatok. Ha pedig néhány mégis bejutott, egyesével (akár porszívó segítségével) gyűjtsük össze, vagy használjuk a beltéri rovarirtók egyikét!

Ha csak egy-két poloska jutott be a házba, könnyű elbírni velük, de ha elözönlötték a házat az bizony kész katasztrófa; nem csoda, hogy adja magát a gondolat, hogy porszívót ragadj, és azzal szedd össze őket. Ám ez az egyik legrosszabb ötlet, ami eszedben juthat, ha ellepték a poloskák a lakást…

Ebben a rovarban ugyanis az a legidegesítőbb, hogy elviselhetetlen bűzfelhőt áraszt magából, ha megijed valamitől. Emiatt tilos őket agyoncsapni, hiszen a kellemetlen szag órákig megül a lakásban, rajta marad a bútorokon, ruhákon. Ha gyorsan összeporszívózod őket, rövid távon megnyered velük szemben a meccset, hiszen a portartályból vagy a porzsákból könnyen ki lehet tessékelni őket az udvarra; ám a legközelebbi porszívózásnál fogsz vele szembesülni, hogy nem ez a legjobb fegyver ellenük.

A poloskák ugyanis a porszívóban is kiengedik a borzasztó bűzt, és amint takarítani kezdesz, a gép kifújja hátul a kellemetlen szagot. A szűrőben, szivacsban hónapokra megtelepedik a szag, és vagy kicseréled ezeket az alkatrészeket, vagy elviseled a bűzfelhőt minden egyes takarításnál. Emiatt, akármilyen csábító a gondolat, hogy a porszívóval tessékeld ki a poloskákat a lakásból, inkább más módszerhez folyamodj. Zsebkendővel óvatosan fogd meg a rovart, és azonnal hajtsd rá a papírt, amint megvan; de nem túl szorosan, így nem fog bűzt árasztani magából. 

Ha pedig már megtörtént a baj, és összebüdösítették a poloskák a porszívódat, vedd ki a szűrőt, szórd be szódabikarbónával, és hagyd hatni egy órán keresztül. Utána alaposan mosd ki; a szódabikarbóna semlegesíti a kellemetlen szagokat.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr1216704320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása