Véglegesítették a jelenlegi EU-s ciklusban a Tatabánya rendelkezésére álló célzott fejlesztési pénzek keretét, az előzetes híreknek megfelelően nagyon rosszul jártunk.
A tegnapi Magyar Közlönyben hirdették ki, hogy mindösszesen 10 milliárdot kaptunk, ami az előző fejlesztési ciklushoz képest összegszerűen is kevesebb, pedig azóta például az építőipari árak rakéta módjára lőttek ki.
Ez egyébként a Fidesz többségű, Popovics György vezette megyei közgyűlésnek köszönhető, akik az eddigi forrásoknál mintegy 4 milliárddal kevesebbet szavaztak meg Tatabányának.
A megyei önkormányzat 49 milliárd forint területi és szakmai felosztásáról döntött, következő hét évben ennek alapján valósítják meg a településfejlesztési programot. Tatabánya ebből mindössze 10,4 milliárd forintot használhat fel. Ez 4 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző uniós ciklusban..
A döntés nem veszi figyelembe Tatabánya, a térségben betöltött közfeladat ellátási szerepét. Azok a szolgáltatások, és intézmények melyeket a város az egész megye számára biztosít, illetve tart fenn, egyre nagyobb anyagi ráfordítást igényelnek. Ez magával vonja, hogy a térségi szolgáltatásokban érintett településeknek nagyobb részt kell vállalni a térségi feladatok finanszírozásából. Ráadásul a különböző paktumok, identitásprogramok számára biztosított, közel 10 milliárdos keret nem a legégetőbb gondok megoldását célozza.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.