A veszélyhelyzetben kilakoltatási tilalom van érvényben, így az önkormányzatnak nincs lehetősége felszabadítani azokat a lakásokat sem, amelyeket önkényesen foglaltak el.
Erről azon a megbeszélésen volt szó, melyet a Tatabánya jegyzője egy sajtómegkeresés alapján hívott össze. Az újságírói kérdés konkrét ügyre vonatkozott, amely egy pályázó posztja nyomán a közösségi médiában látott napvilágot. Eszerint elutasította a város a kérvényét, melyben lakáshoz szeretett volna jutni két gyermekkel.
A megbeszélésen elhangzott: egy-egy lakásra megháromszorozódott a pályázók száma az elmúlt években. Míg hét éve volt olyan dózsakerti lakás, melyet többször is kiírtak jelentkező hiányában, ma már 30-40 jelentkező is beadja a pályázatát egy lehetőségre.
Az érintett ügyben szereplő hölgy egy alkalommal, tavaly júniusban pályázott. A bírálatot végző bizottság egyhangúlag döntött arról, hogy nem ő költözhet be az adott lakásba. Egyébként összesen 32-en pályáztak erre a lehetőségre, a hölgy a pontozásos rendszer szerint a 18. helyre került a sorban. A bizottság végül egy olyan családot részesített előnyben, akik három gyermekkel egy egyszobás lakásból költözhettek nagyobb élettérbe. A hölgy ügyében a családsegítő szolgálat is kéréssel fordult a hivatalhoz, amelyre azt a választ adta a szakiroda, hogy pályázaton kívül nem áll módjában lakhatást biztosítani a családnak.
A nyilvántartás szerint van olyan pályázó, aki 2014, illetve 2016 óta minden kiírt lakásra jelentkezik válogatás nélkül. A szakiroda felállítja a pontozásos sorrendet, majd a Gazdasági, lakásügyi és turisztikai bizottság dönt minden esetben. Így ők eltekinthetnek a sorrendtől is - nyolc év alatt 55 esetben tették ezt. A bizottság tagjai: Frankné Farkas Gabriella, Boda Bánk, Magyarné Kocsis Andrea, Hoffer Dávid, Járási László, Nagy Károly.
A veszélyhelyzetben a bizottság ún. átruházott hatáskörét a polgármesternek kellett gyakorolni, így amikor a szakbizottságok nem üléseztek, a városvezető a szakirodák által előkészített ügyekben egymaga döntött. Szücsné Posztovics Ilona polgármester egy súlyos beteg és egy mozgáskorlátozott bérlő akadálymentes elhelyezésének kivételével minden esetben a legmagasabb pontszámmal rendelkező pályázó részére utalta ki az önkormányzati lakást. A bírálati pontrendszerben számít például, hogy a jelentkező mennyi ideje él Tatabányán, hány gyermeke van, milyen jövedelmi viszonyok között él, és kizáró oknak számít a helyi rendelet szerint, ha lakástulajdonnal rendelkezik, vagy az önkormányzat felé tartozása van-írja a városi oldal.
Jelenleg tizenkét önkormányzati lakás áll felújítás alatt. A munkálatokat a GAMESZ koordinálja és végezteti el. Amint elkészültek egy lakással, jelzik, hogy kiírható pályázatra. Nem ritka, hogy milliós felújítást kell eszközölni az ingatlanon, miután kiköltözött belőle az előző bérlő.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.