Nemsokára oltási kampányt fognak indítanai az iskolákban, jelentette be nemrég a kormány. Mindenki eldöntheti, hogy ez mennyire jó vagy sem. Azonban még június elején elég ellentmondó nyilatkozatot tett Szlávik János infektológus főorvos az ATV Start című műsorában.
Szlávik szerint abból kell kiindulni, hogy a gyermekek is megfertőződhetnek, tehát ilyen szempontból érdemes a gyermekeket oltani.
Ráadásul a védőoltások hatékonyabbak a gyermeknél. Majd hozzátette, hogy azért a dolog nem ilyen egyszerű, mert szülőnek és a gyereknek is bele kell egyezni, amely komoly konfliktusokat okozhat. A gyerekek oltás nem ellenjavalt, de a járvány terejedése szempontjából a felnőttek élveznek elsőbbséget. Szlávik azt is elmondta, hogy ha az országban a felnőttek nagyon nagy része be lenne oltva, nem lenne szükség a gyerekek oltására.
Majd amikor a riporter megkérdezte tőle, hogy a saját gyerekeit beoltaná-e, ha 12-15 éves lenne, mosolygott egy nagyot és azt mondta: “Hát ez jó kérdés.” Arra kérdésre, hogy mi miatt bizonytalanodna el, azt válaszolta, mer a súlyos esetek nem a gyerekeknél történnek.
Csak remélni, tudjuk, hogy azóta már tudna normális, őszinte választ adni a szakember, mindenesetre még mindig elég nagy zavart az “erőben.”
Ráadásul ezek után tényleg mint gondoljunk, a gyerekeink oltásáról?
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.