Erős hidegfronttal nyit a jövő hét. A front mögött tartós északi-északnyugati áramlás kiépülése körvonalazódik, kora őszi ízelítőt kaphatunk jövő héten – írja az Időkép. Hétvégén ugyanakkor kitart a meleg nyári idő, helyenként 31-32 fokot is mutathatnak a hőmérők.
Hétfőre virradóan északnyugati tájainkat viszont hidegfront éri el záporokkal, zivatarokkal és megerősödő északi-északnyugati széllel. Így a hét első napján már csak keleten, délkeleten tart ki a nyári meleg, a Viharsarokban még 32-33 fok is lehet. Máshol azonban már éreztetni fogja a hatását a hidegfront, jelentősen visszaesik a hőmérséklet, a legtöbb helyen a 25 fokot sem érjük el a délutáni órákban. Esőre, záporokra, zivatarokra is készülni kell, és a szél is egyre nagyobb területen megerősödik – olvasható az előrejelzésben.
Estére a keleti, délkeleti tájakat is eléri a front, amely mögött tartós északi-északnyugati áramlás kiépülése körvonalazódik, így keddtől országszerte ízelítőt kaphatunk a kora őszből.
Az éjszakák hűvösek lesznek, több helyen is 10 fok alá hűlhet a levegő, és a délutáni órákban sem lesz melegebb 20-25 foknál. Ráadásul a szél is gyakran megerősödhet, ami tovább ronthatja hőérzetünket, illetve elszórt záporok továbbra is kialakulhatnak.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.