Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

MI LEGYEN A TATABÁNYAI 30 MILLIÁRDOS CSARNOKKAL: vállaljuk százmilliókért az üzemeltetést?

csarnok.jpg

Már a kezdetek óta áll a bál a tatabányai multifunkcionális sportcsarnok körül, most, hogy hamarosan elkészülhet a giga-intézmény, újra fellángolhat a vita. Annak idején páran arra figyelmeztettek, hogy a városnak kell majd működtetni a sportcsarnokot, persze a tatabányai adófizetők pénzéből. Erről posztolt most Szücsné a Facebookon.

“Csaknem egymilliárdba kerülhet évente a városnak a multifunkciós csarnok.

Közeleg a kézilabda EB, így hamarosan elkészül a Nemzeti Sportközpont tulajdonában épülő csarnok is. Kormányhatározat szól arról, hogy Tatabánya vagyonkezelésbe kapja a létesítményt – annak minden előnyével és hátrányával. Én egyelőre sok bizonytalanságot látok – bevételi források hiánya, becslésen alapuló rezsiköltség, rendezvények korlátozottsága.

Csak az önkormányzati képviselők döntésén múlik, hogy a jövőben Tatabánya kasszáját terheli-e a közel egymilliárdos éves költség.

-240 millió fenntartásra (rezsi, a gépészet működtetését végző szakszemélyzet bére, átalánydíjas javítások)

-100 millió egyéb bérköltség (a Földi Imre csarnokban és a Grosics Stadionban ez 80 millió)

-300-500 millió visszapótlás (a tulajdonos állam által előírt amortizációs költség, amit évente el kell –különíteni vagy felújításra fordítani)”-írja a polgármester asszony a Facebook-oldalán.

Az előterjesztésben az áll, hogy  képviselők a közgyűlésen több lehetőség közül választhatnak, dönthetnek például úgy is, hogy nem veszik vagyonkezelésbe a sportcsarnokok, de akkor például a sport kluboknak értelemszerűen bérelniük kell a helyet, ahol edzéseket tartanak.

De azt a döntést is hozhatják a csütörtöki ülésen, hogy pályzatot írnak ki az üzemeltetésre, vagy csak abban az esetben vállalják be a működtetést, hogy visszapótlási kötelezettség nem terheli az önkormányzatot.

Tatabányán is elég nagy vita volt és van a hatezres sportcsarnok körül, annak idején még Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő is túlzásnak tartotta ezt a beruházást. Volt botrány is, mint amikor 7, 2 milliárdot dobtak oda Mészáros Lőrincéknek a beruházásért.

Érdekesség, hogy 2019-ben például Vácott kerek-perec kimondták, hogy nem kell sportcsarnok a városba, mert nem tudják finanszírozni, Szücsné és csapata ezt a lépést nem tette meg, bár az is lehet, hogy nem is tehették meg, mert a korábbi szerződések megkötötték a kezüket.

Valószínűleg most már hiába szeretné a polgármester ledobni magáról ezt a terhet, nem fog sikerülni.

 Fotó: Facebook/ Szücsné Posztovics Ilona

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr7316633780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása