Nem nálunk történt, de szépen bemutatja bizonyos munkáltatók hozzáállását, ezért arra gondoltuk megmutatjuk önöknek.
Meghalt a munkás, akihez nem engedett mentőt hívni a főnöke, mert el akarta titkolni a balesetet.
A telephely vezetője több munkavédelmi szabályt is megsértett, majd a sérült fiát utasította arra, hogy vigye be apját a kórházba, ahol már nem tudták megmenteni az életét.
Megdöbbentő eset miatt került bíróság elé egy borsodi férfi, aki egy telephelyet bérelt ki, de a munkavédelmi szabályokat nem tartotta be - írja a Borsonline.hu.
A telepen nem javíttatta meg a gödröket és víznyelőket, és világítás sem volt. Nem sokkal később pedig egy súlyos baleset történt.
Az egyik munkás védősisak nélkül pakolt állványcsöveket, mikor az egyetlen padlón megcsúszott és elesett. A férfi elvesztette az eszméletét, ezért a kollégája odasietett segíteni neki. Látta, hogy a társának véres a feje és nincs magánál. A főnöke azonban nem hívott segítséget,
sőt, megtiltotta, hogy mentőt hívjanak, így akarta eltitkolni a munkahelyi balesetet. A férfi ott dolgozó fiát utasította arra, hogy vigye be az apját a kórházba. Mint kiderült, a férfi agyzúzódást és többszörös koponyatörést szenvedett, és bár az orvosok mindent megtettek, az életét nem tudták megmenteni, másnap meghalt.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.