A várható turistarohamra készülve a balatoni munkaadók aránytalan összegekkel árazták be a vízparti állásokat, a pincérek, séfek körében hallani lehet egymillió körüli havi fizetésekről is – mondta a Magyar Nemzetnek Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.
A vendéglátóipar nem áll fel teljesen, de a belföldi esélyek nagyok jók, erős nyári forgalommal számolnak mindenütt – mondta Kovács László. Szavai szerint a legnagyobb gond továbbra is a munkaerőhiány: országosan a szükségesnél nagyjából húsz százalékkal kevesebben dolgoznak a különböző feladatkörökben.
A nagyobbrészt borravalóból élő rutinosabbak már tavasszal felmérték, hogy eddigi nyári fizetésüket a külföldi turisták híján nem biztos, hogy elérik Budapesten, ezért nyitottá váltak a vidéki ajánlatokra, ahonnan a fővárosban is toboroztak felszolgálókat, szakácsokat, kisegítő munkaerőt – vázolta. A várható turistarohamra a balatoni munkaadók aránytalan összegekkel árazták be a vízparti állásokat, a pincérek, séfek körében hallani lehet egymillió körüli havi fizetésekről is.
A magas fizetéseket kommentálva kiemelte, hogy nem egy üzletben – a megrendült anyagiak miatti előremenekülés jegyében – észszerűtlen kockázatokat vállalnak a cégvezetők. Szerinte vannak olyan térségek, ahol a nyugati fizetések szintjére ugrott az itthon maradt munkavállalók pénze, miközben a határon túlról extra juttatásokkal és kedvező lakhatási körülményekkel csábítják el közülük a szakképzetteket.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.