A kültéri sporteszközök kétharmadánál találtak hiányosságokat, ugyanakkor a mászóösvények mindegyikét biztonságosnak találták a szakemberek, egy most lezárult vizsgálat szerint.
A kondiparkok és vasalt utak ellenőrzésére tavaly év végén kapott hatáskört a fogyasztóvédelmi hatóság. A szakemberek az idén tavasszal az ország minden részében több mint félezer helyszínen jártak.
Az ellenőrzött ötezerből több mint 3200 kültéri sporteszköz nem felelt meg maradéktalanul az üzemeltetési előírásoknak. A biztonságot érintő hiányosságok miatt közel ezer eszköz használatát ideiglenesen meg is tiltották. Ezek mintegy tizede a mulasztások pótlása után már újra üzemel. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyében minden kondiparkban volt gond, Békés és Zala megyében viszont egyikben sem. A kormányhivatalok eddig összesen 2,7 millió forint bírságot szabtak ki, és számos eljárás még folyamatban van.
Az évente ismétlődő ellenőrzésekkel szeretnék jogkövető magatartásra késztetni majd az üzemeltetőket. A fogyasztóvédelmi jelenlét várhatóan a problémás esetek számának csökkenéséhez vezet.
Ami a vizsgálat pozitív oldalát érinti, Magyarországon jelenleg négy mászóösvény üzemel, ezek egyikénél találtak kisebb súlyú, adminisztrációs hiányosságot. Biztonságot érintő hiba azonban sem a Cuha-völgyi, sem a cseszneki, sem a sárospataki, sem a tatabányai via ferratanál nem merült fel.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.