Rengeteg élményt adott hosszú évtizedeken keresztül Tatabánya korábbi úttörő-, ma már nyári tábora Balatonakaliban.
Az 1972-73-ban épült, és korszerűsítésre váró létesítményben egyszerre csaknem 200 gyermek tölthette a nyári vakációt. Az elmúlt ötven esztendőben zárt tusolók, étterem, a közös „klub” helyiség az ezredfordulóig valósult meg több ütemben. A tábor korábbi üzemeltetője a bérleti díj terhére kisebb átalakításokat hajtott végre. A korábban tíz férőhelyes, komfort nélküli faházakat kettéválasztotta, így egy faházból két külön lakrészt alakítottak ki hat-hat férőhellyel. Minden így kialakított szobához hozzáépítettek egy-egy vizesblokkot. Egy kis zöldítés is belefért, ugyanis a tábor melegvíz ellátását jó időben szinte teljes egészében a zuhanyzóépület tetejére szerelt napkollektorok oldották meg.
Sajnos a tábor mára már elavult, szegényes, a mai kor igényeinek egyáltalán nem megfelelő színvonalú, ennek ellenére imádták a diákok. A tatabányai iskolákban 7500-nál több diák tanul, Balatonakaliban az önkormányzat támogatásával táborozhattak – a járványhelyzetig, de már tavaly a pandémia miatt zárva maradtak a tábor.
Még az előző önkormányzat idején, 2018-ban 1 millió forintért tanulmányterv készült a tábor fejlesztésére. Ebben szerepelt az a megállapítás is, hogy „az épületek állapotát felmérve már középtávon is ezek elbontásával és újjáépítésével kell számolni, így a táborhely kialakításánál egy teljesen új alapokra épülő pihenőben gondolkodunk.” A tanulmányterv 1 milliárdos fejlesztéssel számolt 3 évvel ezelőtti árakon – fitnesz- és sportpark kialakításával.
A Jó Szerencsét! legfrissebb száma szerint a városvezetés keresi azokat a forrásokat, melyekből hosszútávon megoldható lenne a tábor sorsa. Szeretnék még az idén megkezdeni a munkálatokat, hogy a tatabányai gyerekek mielőbb újra itt vakációzhassanak.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, tá amogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.