Egyelőre több száz szülő hiába várja a városvezetés válaszát. Továbbra is áll a bál a dózsakerti Arany János óvodánál, hivatalosan augusztus végéig zárva tart az intézmény, a szülők háborognak emiatt.
A legfőbb gond, hogy a városháza nem foglalkozik a kérdéssel, mindössze egy nyúlfarknyi rendelet látott napvilágot, még magyarázkodásra sem veszik a fáradtságot. Szücsné Posztovics Ilona polgármester asszony egyszerűen kihirdette, hogy az ovi április 1-től augusztus 31-ig továbbra is zárva marad.
A kivitelezőnek 2021. áprilisában az eddigi hivatalos információk szerint be kellett volna fejeznie a munkákat, és a módosításnak egyelőre nincs nyoma. A jelenlegi városháza hivatalos tájékoztatási részlege hozza a formáját, vagyis most is hallgatnak. Lehet, hogy senki sem tudja mikor nyitják meg az ovit.
Először az óvoda szülői közösségének több, mint 90%-a Szücsné Posztovics Ilonához még április elején fordult levélben, hogy válaszokat kapjanak az újranyitásról.
Az szülők leírták, hogy a gyermekek a város különböző óvodáiban kerültek elhelyezésre, mondván az Arany János óvoda felújítása 2020 októberére megtörténik és a lurkók visszatérhetnek oda. Ez rengeteg szülőnek napi szinten okozott komoly költséget és kieső időt.
Aztán ez mégsem történt meg, és közbe jött az év elején a COVID járvánnyal kapcsolatos intézkedés sorozat is. Hiába szépítették a szülők és a pedagógusok - bízva, hogy a járványügyi helyzet javulása és az intézményekbe történő visszatérés lehetőségének biztosítása után már a régi megszokott ovijukba mehetnek a gyerekeik.
Mindössze 2021. március 29-én(!) kaptak tájékoztatást az Óvodavezetőtől, hogy az óvoda április 1. és augusztus 31. közt továbbra is zárva tart „projekt munkálatok miatt”.
Közzétesszük először akkori levelüket változtatás nélkül:
Úgy tűnik, hogy egyelőre az illetékesek a fülük botját sem mozdítják, így a kezdeményezés elindítói NYÍLT LEVELET ÍRTAK A POLGÁRMESTERHEZ!
Ahogy tegnapi levelükben fogalmaztak, 1 év után sem történt előrelépés, ezért ebben a formában fordulnak Szücsné Posztovics Ilonához. Az egyik édesanya által kirakott nyílt levelet változtatás nélkül közöljük szintén:
Vajon tényleg kimeríti az erőforrásokat egy válaszlevél megfogalmazása?
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk ezért kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.