Kezd igen kritikussá válni a járvány helyzet a kórházakban, az operatív törzs hétfői tájékoztatóját Müller Cecília is azzal kezdte, hogy változatlanul kedvezőtlenek a járványügyi adatok.
Az agresszívan terjedő brit mutáns eredményeként még a két héttel ezelőttihez képest is nőtt az új fertőzöttek száma, csak a múlt héten 13 százalékkal. A tisztifőorvos beszámolója szerint rendkívül leterheltek a fekvőbeteg intézmények, az intenzív osztályok. Kiemelte a kórházban fekvő 12 ezernél is több koronavírusost és a közel 1500 lélegeztetőgépen kezelt beteget.
Müller Cecília ismételten felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi fertőzések terjedéséért okolt brit mutáció sokkal komolyabb tüneteket okoz az embereknél, ráadásul rossz állapotba kerülnek rövid idő alatt a fertőzöttek.
Ezzel összecsengett Tóth Juditnak, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnökének az ATV Start reggeli műsorában tett nyilatkozata. Elmondta, a fő gond most, hogy a brit variáns miatt nem elegendő a beharandozott 60-65 százalékos átoltottság, inkább 75-80 százalékos arány szükséges, ugyanis a betegséget elkapók egyre fiatalabbak, és az eddigieknél sokkal súlyosabb állapotban kerülnek kórházba.
Véleményük szerint nem a nyitáson kell gondolkodni jelen pillanatban, hanem még szigorítani kellene, és mindenképpen a meglévő szabályokat szigorúbban betartatni. Tóth Judit szerint nagyon korai nyitásról beszélni, az átoltottság magasabb fokáig kellene várni, illetve megvárni a kórházi számok csökkenését.
Tévedésben vannak a döntéshozók, ha azt hiszik, hogy a járványt a kórházban lehet megállítani és nem járványügyi intézkedésekkel.
Szervezetükhöz folyamatosan érkeznek a visszajelzéseket, korábban 8 ágyas intenzív osztályok jelenleg 40 ággyal működnek, vagy két-háromszoros a betegek áramlása a sürgősségi osztályokon, egy orvosnak 40 beteget kell ellátnia egy műszakban.
Nagyon súlyos a helyzet, a katasztrófa medicina szabályai szerint rengetegszer kerülnek a kollégák olyan helyzetbe, hogy dönteni kell, kinek tudják megadni az adott sürgősségi ellátást, ha egyszerre bejön 8-10 súlyos állapotú beteg. Elmondta, olyan esetekről is tud, hogy egyes kórházakban a 65-70 év felettieket nem tudják lélegeztetőgépre tenni, mert fiatalokkal van tele az intenzív osztály.
kép: illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.