Szombaton figyelemfelhívó emailekkel bombázták meg a médiát a hazai szépségiparban dolgozó vállalkozók.
A 24.hu-hoz is tömegével érkeztek a műkörmösök, masszőrök, kozmetikusok, manikűrösök elektronikus levelei. A kampánnyal azt próbálják elérni, hogy a sajtón keresztül ráirányítsák a döntéshozók figyelmét a szigorítások miatt az ágazatban kialakult nehéz helyzetre.
A levelekben azzal érveltek a vállalkozók, hogy a szakma 90 százaléka olyan katás vállalkozó, akinek nem jár a bértámogatás, így a zárás után bevétel nélkül maradtak.
A szépségipari dolgozók szerint az elmúlt egy évben munkamódszereket alakítottak ki, amelyekkel be tudják tartják a járványügyi előírásokat. Sokan már a pandémia előtt is maszkban, kesztyűben dolgoztak, és eddig is nagy hangsúlyt fektettek a fertőtlenítésre-írja a 24.
A vírus megjelenésével még inkább betartjuk az egészségügyi előírásokat, egyszerre egy szakember egy vendéggel találkozik, az üzletekben pedig most nem fogadunk a vendégen kívül kísérőket, hozzátartozókat– írták.
A szépségipari dolgozók a Facebookon szerveztek szakmai csoportot, amelyhez néhány nap alatt több ezren csatlakoztak. A csoport célja, hogy a kormányzat korábbi ígéreteinek megfelelően, a kéthetes zárás végén, március 22-én valóban kinyithassanak az üzletek.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.