Az óvodákat és az általános iskolákat április 7-ig bezárjuk – jelentette be Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Nemcsak ez lesz, hanem az eddigi legdurvább korlátozások, ugyanis az üzleteket március 8-tól március 22-ig bezárják. Ez alól csupán minimális kivétel lest, úgymint a patikák, az élelmiszerboltok, a drogériák és a benzinkutak.
Fontos még, hogy március 22-ig minden szolgáltatás szünetel. Ez alól csak a magánegészségügy lesz a kivétel.
Gulyás továbbá még azt mondta:
- kizárólag zárt kapus meccseket lehet rendezni
- a parkok, arborétumok nyitva maradhatnak
- ahol lehet, home office-ra kell átállni
- szigorítanak a határátlépési szabályokon
- mindenhol kötelező a maszkviselés
- a bértámogatást kiterjesztik azokra a szektorokra is, amelyeket most be kell zárni
- a konditermeket is két hétre be kell zárni
- középiskolákban, felsőoktatási intézményekben marad a digitális oktatás.
A számok világosak, a tendencia növekszik. A harmadik hullám erősebb, mint a második, a döntésben - mondta Gulyás miniszter – szerepet játszott, hogy a Magyarországon Európában az egyik legmagasabb a reprodukciós ráta.
Gulyás Gergely elmondta: terveik szerint március 22-e után elkezdődhet az ütemezett nyitás, ha a napi fertőzésszámok visszaesnek az intézkedések hatására.
Gulyás Gergely elmondta: jelenleg is tart a kormányülés, a további részletekről, a pontos szabályokról csak a későbbiekben fognak tájékoztatni.
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.