A szlovák egészségügyi minisztérium pénteken este a Facebook-oldalán közölte, hogy az élelmiszerüzletekben dolgozó eladók, a taxisok, valamint a tömegközlekedési soforők is megkaphatják a koronavírus elleni vakcinát már hétvégétől.
Az élelmiszerüzletek eladói, a taxisok, a tömegközlekedési sofőrök és ellenőrök, a kalauzok, valamint a légi utaskísérők a tanárokhoz hasonlóan az AstraZeneca vakcináját kaphatják meg. Ezeket Szlovákiában 55 éves korig adják a kisebb hatékonysága miatt, holott a regisztrációja tartalmazza a felhasználás lehetőségét az ennél idősebb korosztály körében is.
Az eladók esetében azokról van szó, akik kiskereskedelemben dolgoznak vagy olyan szolgáltatást nyújtanak, amely az ország működéséhez szükséges, és amelyek üzemeltetése a világjárvány idején is megengedett a szigorú intézkedések betartása mellett. Csak azok kapnak lehetőséget oltásra, akik a munkavégzés során közvetlenül érintkeznek az emberekkel-írja a paraméter.
A tartalékokként jelentkezők csoportját bővítették a bölcsődék és az óvodák személyzetével, valamint a gyermekgondozási intézmények alkalmazottaival, akik korábban nem szerepeltek a listán (3 éves kor alatti gyermekek gondozását vállaló alkalmazott; 6 éves kor alatti gyermekgondozási vállalkozás alkalmazottja; olyan alkalmazott, aki az iskolai tanítás által kapcsolatba kerül gyerekekkel, illetve a speciális oktatási intézmények alkalmazottai).
A Denník N szerint azért sorolhatták be a pedagógusok mellé az eladókat és a sofőröket, mert az AstraZeneca vakcinájából több áll rendelkezésre, mint ahány pedagógus jelentkezett az oltásra ezzel az oltóanyaggal. Eperjes megyében például 1500 vakcinával számoltak, azonban azoknak a tanároknak a száma, akik jelentkeztek az oltásra, mindössze 240.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.