Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

HATALMAS BIZNISZ TATABÁNYÁN IS? Nagyon drága a jogsi, buktatással, kenőpénzzel pláne

 autovez_vuzsg.jpg

Téved, aki úgy gondolja, 30 óra vezetés elég a jogsihoz. Ettől lesz drágább a vártnál. A B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez előírt minimálisan kötelező óraszámot veszik alapul a jelentkezők, aztán csodálkoznak, ha nem sikerül a vizsga.

400 ezer forint körüli összeget biztosan ott hagytam – válaszolta az egyik, friss jogosítvánnyal rendelkező  fiatal, amikor arról érdeklődtek nále, hogy mennyibe kerül ma egy B kategóriás autóvezetői engedély. A hátborzongató összeget részben az magyarázza, hogy a nyilatkozó fiúnak meggyűlt a baja a forgalomban vezetéssel, a vizsgabiztos háromszor megbuktatta, így számos plusz órát kellett vennie, és a vizsgadíjakat is többször kellett kifizetnie.

Azt mondja, tiszta vizsgázásnál szinte borítékolható a bukás az első két alkalommal, ezt a legtöbb fiatal bele is kalkulálja a költségekbe. Egy-két bukással már biztosan 260 ezres kiadásnál tartunk, ekkora összeg előteremtése pedig még saját keresettel rendelkező pályakezdőnek is szinte lehetetlen. Ilyenkor jön jól a támogató szülői háttér, legalábbis az általunk megkérdezett mindhárom ifjú sofőr ezt jelölte meg a költség legalább felének finanszírozási forrásaként.

A BUKÁSOKKAL AZ AUTÓSISKOLÁK PLUSZ VEZETÉSI ÓRÁKAT ADHATNAK, VISZONT A VEZETÉSOKTATÓKAT EGYBEN LE IS KÖTIK A RÉGI TANULÓK, ÍGY SORBAN ÁLLÁS ALAKUL KI A KÉPZŐISKOLÁK BEMENETI OLDALÁN. 

A Spuri Autósiskola 3-4 hónap alatt juttatja el a jelentkezőket a jogosítvány megszerzéséig. Ez az átlagnál ugyan gyorsabb, de kell hozzá a tanuló rugalmassága is. 232 ezer forintért hirdetik a tanfolyamot, de az iskola vezetője, Keléné Krisztina szerint a végére 250 ezer lesz az esetek többségében a végszámla. A bukásokról beszámoló fenti tapasztalatot ő azzal magyarázza, hogy már 30 éve is 30 óra volt a kötelező vezetési óraszám, ez azonban édeskevés a mai forgalomban. Ennyi idő alatt nem lehet megtanulni vezetni. Jó lenne, ha ezt valaki leírná – teszi hozzá. Jelenleg 20 oktatóval dolgoznak, de tudnának még felvenni, hisz óriási a kereslet a munkájukra. Csakhogy nincs kit.

Tavaly év végén az ITM Közúti járművezető szakoktatók névjegyzékében 4692-en szerepeltek, és 1220 iskola volt regisztrálva, ami azt mutatja, hogy ha lassú ütemben is, de növekszik az oktatók és ezzel párhuzamosan az iskolák száma. 

Nincs oktató, ez a helyzet

Az iskola vezetője ugyanakkor arra panaszkodik, hogy a meglévő oktatók kiöregedtek, elmentek nyugdíjba vagy meghaltak, így hiába képeznek valamennyivel több szakembert, azt a lyukat, amit a gépjárművezetőszakoktató-képzésben a 10 éves leállás ütött, nagyon lassan tudják csak pótolni. A jogosítvány megszerzésének ideje azért sem pörgethető fel, mert a vezetésoktatók munkaidejét jogszabály korlátozza: napi 10 óránál többet nem ülhetnek autóban. 

A tanfolyamok iránti érdeklődést azonban még a koronavírus-járvány sem fékezte, nagyjából ugyanannyian jelentkeznek évről évre az iskoláknál. Egyetlen érzékelhető hatás, hogy többen választják az online KRESZ-oktatást-írja az index.

A B kategóriás jogosítványra jellemzően a 17 és 25 év közötti korosztály utazik, a 30 felettiek inkább nagymotoros jogosítványt szeretnének. A fiatalok jogsira hitelt nem vesznek fel, de gyakran választják a részletfizetési lehetőséget.

Amikor arról érdeklődünk, hogy mennyire jellemző a vizsgázást leegyszerűsítő korrupció, a nemrég vizsgázott Gergely azt mondta: ez egyáltalán nem bevett szokás már, de persze még mindig van, aki próbálkozik.

A korrumpálás a vizsgabiztos és az oktató viszonyától függ. A kenőpénz szinte mindig egy húszas. Hallottam olyan történetet, mikor a vizsgáztató ezt a következőképpen tálalta: »Jó reggelt, szeretnék kérni egy személyit, egy diák- és egy deákigazolványt!«

Utóbbinak a magyarázata, hogy a 20 ezer forintoson Deák Ferenc látható.

Dr. Kovács Kázmér ügyvéd az efféle korrupció kiszűrésére „próbavásárlást” javasol, hangsúlyozva, hogy a cselekmény hivatali vesztegetésnek minősül, a Btk. 293. §-ába ütközik, és alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, de a büntetési tétel egy évtől öt évig terjed, ha az előny nyújtása kifejezetten arra tekintettel történik, hogy a hivatalos személy megszegje a hivatali kötelességét.

A jogosítvány megszerzésének kálváriájában azért egy pozitívum is van: a vizsga napjáig a 20. évüket még be nem töltött fiatalok visszaigényelhetik a KRESZ-tanfolyam és a vezetési vizsga árát. A vezetői engedélynek mint okmánynak az első kiállítása is ingyenes.


A fotó illusztráció

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr116437852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása