A városi közgyűlés 2018-ban döntött a Táncsics Mihály út 61. szám alatti ingatlan megvásárlásáról, mellyel a szomszédos művelődési ház számára kívánt bővítési lehetőséget biztosítani. Régi álom vált ezzel valóra: a kibővült telekkel a rendezvények kényelmesebb megszervezésére, könnyebb parkolásra, a nagyszámú látogatói igények kielégítésére nyílik lehetőség.
Régebben az alsógallai focipályán, majd a Búcsúréten kaptak helyet a nemzetiségi rendezvények. Az időjárási viszontagságok és a nagy látogatói létszám miatt egyszerűbb lenne ezeket a művelődési ház közelében megrendezni – mondta el Horn-Schamberger Anett, a Tatabányai Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Prioritás volt a parkolás megoldása, a hatalmas udvar rendezése után ez a lehetőség már adott lesz. A melléképület mögötti nagy telekrészt is majd rendezvény helyszínként szeretnék hasznosítani.
Az Alsógalla Hagyományaiért Közhasznú Alapítvány és a nemzetiségi önkormányzat pályázat keretében jutott összesen közel 3 millió forint támogatáshoz a melléképület homlokzatának felújítására és a nyílászárók cseréjére. Ezen kívül Schmidt Csaba, a városrész önkormányzati képviselője is 700.000 Ft-tal támogatja a projektet. Az épületből tájházat szeretnének kialakítani.
Az Alsógallai Baráti Egyesület tetőfelújításra benyújtott pályázata sajnos nem nyert, viszont rengeteg szervezéssel, önkéntesek verbuválásával és kétkezi munkával járul hozzá a felújításhoz a Schamberger János vezette egyesület.
Számos feladat van még hátra: vezetékek cseréjét, új villanyórát, teljes tetőcserét, festést is meg kell oldaniuk, a várostól ezért még 5 millió Ft támogatást kaptak. Az Alsógallai Baráti Egyesület levelező listáján és Facebook oldalán olvashatóak az aktuális munkálatok. Jellemzően barátok, ismerősök, régi tánccsoportosok, tősgyökeres alsógallaiak jelentkeznek segíteni. Schamberger János koordinálásával sok feladatot elvállalnak társadalmi munkában, így csökkennek a kivitelezési költségek.
A művelődési házat az új telekrészen közvetlenül mellette fekvő épülettel szeretnék később összenyitni, így egy tágasabb termet lehetne kialakítani bálokhoz, nagyobb rendezvényekhez. Ezen kívül több helyiségben tudnának gyakorolni a tánccsoportok és az énekkar – jelenleg csak egymás után próbálhatnak
Ma még a Szent Gál templom melletti régi iskolaépületben láthatóak az alsógallai német nemzetiségi tárgyi emlékek. A melléképület ezzel szemben klasszikus parasztház, így autentikus környezete lehet a kiállított tárgyaknak, ezt Schamberger Ágnes mondta el, az Alapítvány kuratóriumi elnöke. Most a különböző használati tárgyak egy helyiségbe vannak berakva. Ha sikerülne a felújítás és a padlásteret is meg lehetne erősíteni, eredeti funkciójuk szerint lehetne elrendezni a hétköznapi életet bemutató eszközöket, tette hozzá Schamberger Ágnes.
A pályázati pénzekkel július végéig kell elszámolniuk, a városi támogatással pedig december végéig.
(forrás: Jó Szerencsét!)
Fotó: Tatabánya Megyei Jogú Város
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.