Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

EURÓPÁBAN AZ ÉLBOLYBAN! BÜSZKESÉG? Nálunk csökkentek leginkább az emberek bevételei

penztarca_ures.jpg

Az európai válaszadók 35 százaléka jelezte azt, hogy 2020-ban csökkentek a bevételei, Magyarországon ez az arány 41 százalék volt - tájékoztatta az Intrum követeléskezelő vállalat novemberi felmérésének eredményeiről az MTI-t szerdán.

A közleményben megjegyezték: a jövedelem csökkenése európai szinten elsősorban azokat érinti, akiknek eleve alacsony a keresetük.

Az európai válaszadók 63 százaléknak nem változtak tavaly a bevételei, közülük viszont sokan attól tartanak, hogy hamarosan csökkenhet a jövedelmük - emelték ki.

A kisebb jövedelemből gazdálkodóknak több mint a fele meghúzta a nadrágszíjat, csökkentette a nem létfontosságú termékek vásárlását, 21 százalék a pandémia alatt plusz munkát vállalt, 16 százalék családjától kért kölcsönt, 9 százalék pedig banki hitelt vett fel - ismertette az Intrum.

A felmérés szerint 2019 óta jelentősen (67 százalékról 76-ra) nőtt Európa-szerte azoknak a fogyasztóknak az aránya, akik vésztartalékot gyűjtenek a váratlan kiadások fedezésére. Nem változott azonban jelentősen azoknak az aránya, akik valamilyen konkrét célra spórolnak: enyhén csökkent például a lakásra spórolók aránya (20 százalékról 19-re), nőtt viszont azoknak a száma, akik nyugdíjcélra tesznek félre (30 százalékról 32-re).  

Deszpot Károly, az Intrum Magyarország értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója a közlemény szerint kiemelte, hogy az utazásra sportolók aránya 39 százalékról 41-re nőtt, ami szerinte azt mutatja, hogy sokan remélik a korlátozások viszonylag gyors feloldását még a nyári turistaszezon előtt.

A követeléskezelő tavaly ősszel mintegy 24 ezer embert kérdezett meg Európa 24 országában arról, hogy érintette anyagi helyzetüket a COVID-19 járvány, a lezárások és az azt követő recesszió.

A fotó illusztráció

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!



A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr3016430188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása