Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

DÖNTÖTT A TATABÁNYAI POLGÁRMESTER: a sportegyesületek ennyi pénzt kapnak tőlünk

foci_tb.jpg

Február elején született meg Tatabánya város idei költségvetése, amelyről a rendkívüli helyzet miatt Szücsné Posztovics Ilona polgármester egyedül döntött.

Mint ismeretes a veszélyhelyzeti szabályozás értelmében a Tatabánya Megyei Jogú Város közgyűlése most nem tarthat ülést, helyette a polgármester hoz döntéseket. Az idei költségvetést nagyban meghatározta, hogy a különböző kormányzati elvonások és jogszabály-változások miatt sok területen meglehetősen sok forrást kellett elvonni.

A sportszervezetek, klubok támogatása ha nem is a legfajsúlyosabb elem, de sokak kedvenc sportágait érintik, éppen ezért közelebbről is megvizsgáltuk a döntést, annak fényében, hogy nagyjából mennyi pénzt költöttek ezekre 2020-ban, mennyit fogadott el most Szücsné a város költségvetésében.

Kikerült a költségvetés nevesített támogatottjai közül az IPPON Judo SE, a Tatabánya Mustang amerikai foci szakosztálya és a Múltunk Jövőnk Egyesület összesen 11 milliós támogatása, ők a sportszervezetek között szétosztandó 30 milliós összegre pályázhatnak. Ez az összeg tavaly is ugyanekkora volt, most kicsit több lesz erre ezek után a pályázó.

A dokumentumokból az derül ki, hogy a tatabányai jégpálya közüzemi számláinak finanszírozására most is a tavalyi 20 milliót tervezte be Szűcsné, de valójában közel 53 millió forint kellett a tényleges finanszírozáshoz, ennyi volt a 2020-a költségvetés utolsó módosításában.

Rendesen megvágott néhány nagyobb sportegyesületet is Szücsné Posztovics Ilona, hiszen például a Sámuel Botond vezette Tatabányai Sport Club tavaly 77 milliót kapott, most 45 millió a támogatása, de talán már volt információja arról, hogy érkezik pénz hozzájuk az államtól is, ezért nem kerülnek nagy bajba a klub. A Tatabányai Vízmű SE tavaly és idén is 16 millió forintot, őket még 25 millióval is segítette a központi költségvetés. Hasonló maradt a focisták költségvetési támogatása, de erről még régebben döntött a képviselőtestület a Tatabányai Labdarúgó Kft. 2020-ban és 2021-ben 30 milliót használhatnak adóforintjainkból.

Az elvonásoknak áldozatul estek még a kézilabdások is, a tavalyi költségvetésben még 100 millió szerepelt, 2021-ben viszont 75 millió forintot kapnak a működésükre.

Összességében elmondhatjuk, hogy durván 100-130 millió forint elvonására kényszerült Szücsné ebben az évben a tatabányai sport költségeiből, köszönhető ez a koronavírus-járványnak és a kormány önkormányzatokkal szembeni elvonásainak.

A fotó illusztráció

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr6116430716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása