Boldogulj Tatabányán

Kezdd el helyben!

NAGYPÁLYÁS DROGKERESKEDŐ TATABÁNYAI NŐ: Az Interpol legveszélyesebbjei között 

dudasildiko-interpol.jpg

Szétnéztünk a nemzetközi porondon, van-e olyan tatabányai illetőségű bűnöző, akit komolyan köröznek és találtunk egyet.

Az Interpol mai, vörös listáján 25 elfogatóparancs származik a magyar rendőrségtől. Ebből jelenleg összesen 18 a magyar állampolgár, köztük három nő található. A nők között van a tatabányai születésű harmincas nő, aki drogokkal kereskedett, illetve kiskorúval kapcsolatos bűncselekmény miatt is keresik.

A nő DUDÁS ILDIKÓ, aki 1988. július 19-én született Tatabányán, vagyis 32 éves. 

Ő az ún. vörös listán szerepel, ahol csak a veszélyes, súlyos bűncselekmény miatt keresett bűnözőket szerepeltetnek. Az ő esetükben  tartani lehet a szökéstől, ellenállástól is, valamint nagyszámban hordanak maguknál fegyvert, a statisztikák szerint minden tizediknél lehet ilyen. 

A rendőrök is megkülönböztetett módon állnak hozzájuk, ugyanis ha bárhol a világon egy vörös listás bűnözőre bukkannek, azonnal a legkeményebb taktikai módszereket alkalmazzák előírás szerint a szökevény elfogásakor.

Az Interpol ezen listájára nemzetközi elfogatóparancs kiadása után kerülnek fel, róluk azt feltételezik a magyar rendőrök, hogy külföldre menekültek.

 

Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre. 

Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljtatabanyan.blog.hu/api/trackback/id/tr5816416228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Boldogulj Tatabányán

‘Lehet-e boldogulni Tatabányán? Számunkra ez a legfontosabb kérdés, amelyre olyan válaszokat, megoldásokat keresünk, amelyek megvalósításában mindenki örömmel vesz részt. Kezdeményezésünk célja az, hogy elősegítsük a helyi közösségek működését, hírt adjunk róluk, megbeszéljük dolgainkat és természetesnek tekintsük, hogy segítségére lehetünk egymásnak. ‘Hiszünk benne, hogy mindenki szeretne a megoldás része lenni. ‘Nem csodát akarunk tenni, azt akarjuk ne legyen szükség csodákra!:)

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása