A március 1-ig fenntartott járványügyi korlátozások idejére marad a díjmentes elérés a főbb oktatási oldalak esetében.
Az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) egyeztetve a Telenor hálózatán 2020. november 27-től forgalmi díj nélkül tette elérhetővé a főbb oktatási oldalak elérhetőségét a koronavírus-járvány miatti vészhelyzeti intézkedések idejére.
A kormány tegnap bejelentette, hogy március 1-ig meghosszabbítja a járványügyi védelmi intézkedéseket, amivel összhangban a Telenor is a tervezettnél tovább biztosítja a bevezetett szolgáltatási kedvezményt. A hazai mobilszolgáltató hálózatán kis- és nagyképernyős mobilnet-hozzáféréssel forgalmi díj nélkül elérhető oldalak listája a mobiltársaság digitális oktatási programja, a HiperSuli weboldalán érhető el-írja az Infosrart.
A Telenor közleményében arra is emlékeztet, hogy továbbra is zajlik a szolgáltató által január 19-én meghirdetett „Digitális ugródeszka” pályázat, amelyben akár 2 millió forint értékű, a digitális oktatást segítő tablet-, valamint notebookcsomaghoz juthatnak hátrányos helyzetű települések felső tagozattal rendelkező alapfokú oktatási intézményei.
A fotó illusztráció
Láttál, hallottál olyat, amit szerinted érdemes a tatabányaiakkal megosztani! Bármit találtál, ha nálunk a helye, küldd el a boldoguljtatabanyan@gmail.com címre.
Ha van kedved, lépj be a Boldogulj Tatabányán Facebook csoportba, vagy kövesd a Boldogulj Tatabányán oldalunkat Facebookon. Ingyen jutunk el hozzád, de nem ingyen készülünk, kérünk, támogasd portálunkat! Előre is köszönjük!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.